Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1965

Hont Ferenc megnyitó előadása

Az egyik kérdés, amelyet meg kell vizsgálni, hogy szinházkulturánk szerkezete, gazdasági és szervezeti felépítése, megfelel-e társadalmunk jelenlegi követelményeinek és alkalmas-e a továbbfejlődésre, a jövő színházművészet kialakítására. Ez az egyik fő probléma, amellyel a harmadik előadás foglalkozik. A másik problémakör a szocialista művészet esztétikai kérdései. S ezeken belül a fő kérdés az, hogy melyek az ismérvei a szocialista színházművészetnek, a szocialista szinházkultúrának. A kérdés ugyanis bonyolult, még bonyolultabb, mint más művészeti ágakban. Kulturális életünkben nagyon elterjedt vélemény szerint szinházaink szocialista jellegét az egyértelműen szocialista világnézetű, törekvésű színdarabok szinrekerülése határozza meg. Kétségtelen, hogy szinházaink műsorán nem szerepelnek kellő számban és kellő súllyal az egyértelműen szocialista törekvésű és világnézetű szindarabok. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem kerülnek szinre, csak nem olyan sulylyal, nem olyan jelentőséggel és nem olyan számban, mint ahogy ezt megkövetelné a szocialista szinházkultura müsorpolitikájának egyensúlya. Ezt leszögezve kell perbe szállnunk azzal a fölfogással, hogy a színdarab, a műsor önmagában meghatározza egy szinház szocialista vagy nem szocialista jellegét. A marxista színháztudomány már a fölszabadulás előtt következetes, kétfrontos harcot folytatott ezen a téren két irányzat, két fölfogás ellen. Az egyik a szövegre leszűkült pozitivista irodalomtörténeti szemlélet, amely nem vette figyelembe a színházművészet komplex jellegét, a színházművészetnek azokat a kifejező eszközeit, amelyek részben mélyitik, kiegészitik, módosítják, alakitják a szöveget. A másik végletes álláspont a német szellemtörténeti iskola, amely ki akarta zárni az irodalmat, a drámát a színháztudomány tárgyköréből és a szinház speciális, sajátos kifejezőeszközeit vizsgálta csupán. A mi álláspontunk, hogy a színháztudomány tárgya - 7 -