Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

SZÍNHÁZ ÉS TÁRSADALOM - Kónya Judit: ízlés és műveltség

/vagy rövid novellát/ anélkül, hogy a szerző nevét tudták volna, s benyomásaikat a kérdőiven rögzítették. A zenénél ugyanez volt a helyzet, mig a képzőművészetnél természetszerűleg az alkotásokról készült reprodukciód felvételek megtekintése adta az alapot. /Zárójelben jegyzem meg, hogy a szerzők nevének "eltitkolása" éppen azért történt, hog

v" egy-egy ismert művész megemlitése ne befolyásolja a kérdezetteket. Hisz, mint az első kísérlet bebizonyította, még az is "befolyásolta'' a hallgatókat - s igy a kutatás számára zavarólag hatott -, ha egy-egy színészt vagy énekest felismertek. Ezért kellett már a második alkalommal uj felvételeket készítenünk, ismeretlen hangok, színinövendékek közreműködésével./ Az idő, a fáradékonyság, a figyelem ellankadásának törvényszerűségeiből is következett, hogy rövid, de sajátságosan egyértelmű müvek bemutatáséra kellett szorítkoznunk. Az első kísérletnél még csupán a nagy, jobban mondva a durva különbségek elhatárolására törekedtünk. Megelégedtünk pl. azzal, hogy fixálni igyekezzünk: opera vagy operett, klasszikus instrumentális zene vagy modern, népdal vagy cigányzene az, ami "tetszik". Irodalomban, hogy közérthető, rimes vers vagy modern szabadvers. Ám gyorsan rá kellett ébrednünk, hogy ezzel a módszerrel csak formális eredményt tudunk elérni, s az sem pontosan körülírható. Mert pl. két klasszikus szerző, Mozart vagy Beethoven között mit sem jelent a választás- Ugyanis, ha egy Mozart dalt választanak az V. szimfónia kezdő ütemeivel szember, akkor eldönthetetlen marad, hogy miért tették. Választhatták azért is, mert az egyik vokális. - Egyébként hamar fény derült arra is, hogy a vokális zene mindenképpe

n elsőséget él

vez az instrumentálissal szemben. Pl *, ha Bartók népdalfeldolgozást hallottak, csupán hangszeres előadásban, akkor föltétlenül és nyomban nemtetszésüknek adtak kifejezést, - míg abban az esetben, amikor ugyanezt a nép- 30 -