Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

ÉLŐ MULT - Staud Géza: Hevesi Sándor

távlatot. Almási,elvetve a művészet abszolut hatásáról alkotott elképzelést,a reális helyzetet próbálja felvázolni. A hatás lehetőségét abban látja, hogy a "szinházi ember" kiszakad önnön mindennapi érdekei, gondjai, kötelékei közül; biró lesz a szó erkölcsi értelmében, s igy mások felett Ítélkezve, akaratlanul, önmaga felett is bírálatot mond. Amikor azonban kijön a szinházból ismét visszamerül saját korlátai közé, vagyis - képletesen szólva - a nézőtérről eltávozva a szinpadra lép fel. Valami azonban megmarad benne, és éppen ez a valami az, amiért a művészetnek harcolnia kell. MOLNÁR GYÖRGY, A RENDEZŐ /Mályuszné Császár Edit könyve, a Színháztudományi Intézet kiadása. Budapest 1964./ Molnár György /1830-1891/ vidéki színész, majd színigazgató a magyar színháztörténetben elsősorban mint a Budai Népszínház /1861-64., 1867-71*/ megalapítója örökítette meg a nevét. A főváros második magyar nyelvű és kifejezetten a szegényebb néposztály szórakoztatását célzó szinházának létrehívásán kivül volt azonban Molnárnak más értékes funkciója is a hazai szinmüvészetben. Kora ifjúsága óta érdeklődött a rendezés iránt és már vidéki rendező és igazgató korában igyekezett jó együttest és jó műszakot kialakítani. Ebben az időben - az 1850-es években, a Habsburgok elleni szabadságharcot követő megtorlás éveiben - a magyar színjátszás kevés jóindulattal találkozott hivatalos körök részéről, a vidéki szinházak szegények voltak. Annál több találékonyságra volt szükség ahhoz, hogy vonzó, szinvonalas produkciók jöhessenek létre. Molnár a lelkiismeretes próbáitatásban és a jól begyakorolt diszitőszemélyzetben találta meg a siker kulcsát. Különös fontosságot tulajdonított a fényhatásoknak. A korszerű világítást - 277 -