Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964
ÉLŐ MULT - Mályuszné Császár Edit: A magyar vidéki játékszín as abszolutizmus idején
veszett s a szinház vezetését a város Szinügyi Egylete vette át, bizonyára nem Molnár tehetségével, de annál több kicsinyeskedéssel.^ 0 , A vidéki állandó szinházak diszlettel is fel voltak szerelve. A vándorló színtársulatok vagyonát elsősorban a könyvtár,másodsorban a jelmeztár jelentette, bár a nagyobb városoknak rendszerint jelmezeik is voltak.A könyvtár természetesen kézzel másolt sugókönyvekből állott, amelyből többnyire csak egy volt az igazgató tulajdonában. Nagyon jól felszerelt együttesnek kellett annak lennie, ahol a súgón kivül még a rendező is kezében tarthatta a szinmü teljes szövegét. Ezt azonban nem is igényelték: a rendezői utasításokkal beirkált példány estére, amikor már mindenki ismerte a tennivalóját /?/, levándorolt a sugólyukba. Az egyes színészek sohasem látták az egész szöveget maguk előtt; a darab tartalma csak a próbán, társaik szavaiból tárult eléjük.Nem is volt szokás kiadni bárkinek is a kéziratot, mert ha elvesztette, abból pótolhatatlan kár származott. Csak egy-egy szerepet Írhatott, vagy irathatott ki magának a szereplő, de ezt sem tarthatta magánál az évad végénél tovább. Ez a rendszer különben a Nemzeti Színházban is uralkodott. A rendkivül pontos Szerdahelyi Kálmán mindig elkérte a darabot olvasásra /saját szövegrészét tulajdon kezével másolta ki/, de a többi nagyok általában éppen ugy nem érezték szükségét, hogy az egész színmüvet tanulmányozzák, mint a kecskeméti, vagy kisújszállási kis trupp csillagai. Később, amikor a drámák kinyoraátása gyakoribbá vált, magukra tartó színészek megvásárolták a példányokat; nem egy közgyűjtemény szomorú- és vígjáték kötetein latjuk az ifj. Lendvay, Bercsényi, Mándoky kezevonását . ' A debreceni szinház történetével foglalkozó monográfiák felsorolását Id. Stau d G. i. m. - Molnár visszaemlékezése ezekre az időkre:IT m. 415« skk. Ld. még: Mándoky Bél a i. m. Eeszlerről irt fejezete. - 195 -
