Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

ÉLŐ MULT - Mályuszné Császár Edit: A magyar vidéki játékszín as abszolutizmus idején

szerepelhetnek, kiadta a koncessziókat, igyekezett bizonyos elemi felszerelést megkövetelni és vigyázott, hogy rebellis szinmüvek a Kárpátoktól le az Adriáig sehol se kerülhessenek szinre. Ezek a törekvései csak részben jártak sikerrel. A koncessziók kiadásánál ugyanis mindig csaltak- a vagyoni cenzussal - a legágrólszakadtabb vidéki trupp kelléktárát és könyveit is elégnek minősítette az erre illetékes beamter ahhoz, hogy kiadja tulajdonosának p az igazgatói engedélyt. * A mai kutató számára csak az lehet kétséges, hogy a hivatalnokot megvesztegették-e ilyenkor - ha igen, miből? -, vagy megkönyörült a nyomorult párákon, esetleg annyira nem értett a szinpadi kellékekhez, hogy valóban pár száz forintra értékelte egy Hidassy vagy Hetényi rongyait. A cenzúra általában több sikerrel járt, bár itt meg nehéz volt kiszámitani, hogy egy-egy agyonosépelt szinmü nem vált-e ki az adott közönségből hevesebb érzelmeket. Előfordult, hogy valami kisvárosban tizenöthúsz éves darab robbantott ki tüntetést.^" A magyar társulatok száma általában husz és harminc között volt. A nagyobb városok népesebb és jobban felszerelt együtteshez jutottak. Kolozsvárott, Debrecenben stb. magának a városnak is voltak diszletei, kellékei. A szinházi évad még a nagyobb városokban sem tett ki soha egy teljes esztendőt. A kolozsváriak nyárra Marosváráshelyre, a debreceniek Nagyváradra szoktak menni,Győr, Székesfehérvár, Pécs egyetlen társulat egy évi programjába belefért. A szegediek Balatonfüredre, a kassaiak Eperjes és Bártfa mellett Munkácsra is kirándultak. Ezeknek a városoknak ugyanis nem volt még olyan nagy színházlátogató közönsége, hogy egész esztendőn át meg tudott volna tölteni egy szinházat. Magára a társulatra nézve is szerencse volt azon*

Ld. Molnár Józse

f cikkét a Magyar Szinházi Lap 1860.ápr. 14. számában. ^'Zalaegerszegen: 0. L. -K. K. Statthalterei f. Ungarn. 20 709/1851. - 179 -