Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1964

SZÍNHÁZ ÉS TÁRSADALOM - Szabó-Jilek Iván: Fény és hang az angol színházművészetben

a szereléssel egyidőben kerülhetett sor, a helyiség alap­rajza semmiféle szabályosságot nem mutat és már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a vezérlőasztalnak a lehe­tő legkisebb méretűnek kell lennie. - A helyiséget az első emeleti páholyok mögött sikerült elhelyezni, ahonnan a szinpad megfelelően áttekinthető. Több hónapot vett igénybe a vezérlőasztal miniatüri­zálása, de az eredmény nem maradt el. A szabályozókarok skálája műanyagból készült és az áramkör a skála megnyomá­sával kapcsolható ki vagy be. A műanyag skála mögött rej­tetten helyezkedik el a piros vagy fehér szinü jelzőlámpa, melyek áttetsző fénye jelzi, melyik áramkör melyik fősza­bályozóra van rákapcsolva. A memória-szerkezet előadás fo­lyamán bármikor ellenőrizhető, anélkül, hogy az előadásban ez zavart okozna.A szabályozás történhet kézzel, vagy tet­szés szerinti sebességű motorikus meghajtással, egyedileg vagy bármilyen csoportosításban. A fővilágositó helyiség­ben helyezték el a színváltós gépek távvezérlő tábláját is. Külön szabályozó szolgál a zenekari világitás és a fő­világositó helyiség fényének szabályozására^. Magukat a szabályozókat a szinpadhoz közel, külön he­lyiségben helyezték el. A szabályozók is miniatürizáltak, nyomtatott áramkörökkel minden szabályozó egység mint egy asztalfiók kihúzható és a fiókban mint a kartotékok, la­ponként az egyes részegységek kiemelhetők javitás, cserél­hetőség céljából.Az egész berendezés gyorsan áttekinthető, példásan kivitelezett, a hibalenetőségeket a minimumra csökkentették. A szinpadon és a nézőtéren 430 áramkör van kiépitve és ezekből a szükséges 240-et dugaszolótábla segitségével lehet a szabályozó-berendezésre kapcsolni Az általános diszletvilágitást szolgálja az uj rival­da, amelyet az uj világitási berendezés első részeként már 1963-ban a szinpadozat kicserélésekor épitettek be. Ugy alakitották ki, hogy a rivalda fénye nem világit jelentő­- 110 -

Next

/
Thumbnails
Contents