Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/2
Előadások - Szabolcsi Bence
azinmli volt. A Parsifa l valamiképpen emlékszik rá, hogy a misztériumdrámákat a középkorban a templom előtt a vásártéren adták elő és az egész nép részt vett benne. A nagy francia opera emlékszik rá, hogy a középkori német városi előadások táncjátékokkal voltak összekötve. Az angol opera emlékszik rá, hogy az angol maszkok, amelyek a XVI. században virágzottak, az ének, a kórus, a tánc valamiféle összekapcsolásával jöttek létre a XVI. század első felében már. Tehát a nagy angol opera visszaemlékezett az angol népi szinjátékra. A francia, az orosz ugyanigy. Kelet-Európában ez különösen jellemző maradt. A nagy magyar zene, amikor a XX. században létrejött, vissza kellett, hogy emlékezzen ugyanigy a maga népi elődeire,a maga népi gyökereire. És az előzményei, az előfutárai ott voltak már Erkel, Liszt és Mosonyi korában, ezért olyan jelentékeny a mi nemzeti romantikánk a XIX. században. Rendkivül jellemző az, ismétlem, hogy milyen hamar átszineződnek az idegen elemek, amelyek egy ideig a szárnyukon viszik, a vállukon viszik az uj műfajt. Rendkivül jellemző az, hogy mekkora pl. a legnépszerűbb formáknak a szerepe ebben az uj színjátékban: hogy Oroszországban 1810-ben már megjelenik a népies kórusdal, kórusének mint az uj operának egyik talpköve, hogy Magyarországon a verbunkos viszi a vállán az uj magyar zenét, mint - 35 -
