Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Székely György: A szinházi müködéstan problémái

eredmény elemzése (ezúttal azonban már a részletek vizs­gálata után i tudás birtokában). Itt külön is meg kell állani egy pillanatra. A tudo­mányág fiatal voltát jelzi többek között az a tény is,hogy még megfelelő szakkifejezés készlete sem alakult ki. E furcsa tény bizonyítékául éppen fenti tézisünk döntő sza­vát kell felhoznunk, azt, amikor a "színházi előadás"-t jelöltük meg tudományunk tárgyeként. Mert bár nyelvi kon­vencióink következtében meglehetősen nyilvánvaló, hogy a "szinház" szó sem önmagában állva, sem olyan összetétel­ben, mint színházművészet, színházi kultura stb. nem je­lent feltétlenül "házat", tehát kőből való épitmónyt, nem ártana pontosabb kifejezést találnunk. Véleményünk szerint a másik szó, az "előadás" is pontatlan és - mint az ilyen­kor lenni szokott - szük is és tág is. Tág, mert az elő­adás valamilyenfajta recitálás asszociációját kelti, amely pedig sokféleségével messze visz e művészet sajátosságai­tól, másrészt szük is, mert (bár - valószínűleg megintcsak konvencionális értelmezésben - általában beleértjük, még­is) hiányzik a tényleges rámutatás, hogy az előadás nem­csak a szinpad oldaláról történik,hanem éppen az élő szin­ház művészetében elszakíthatatlan összetevője, alkotóeleme a közönség is. Ezt egyébként a színházi gyakorlati nyelv oly módon veszi tudomásul, hogy egészen az alkotás leg­utolsó fázisáig csak próbáról beszél, beleértve ebbe még azt a próbát is, amikor a nézőközönséget "próbálja hozzá" az egész alkotáshoz, ti. a "nyilvános főpróbát". Talán a Hont Ferenc által használt "szinjátók-egész" kifejezés fe­di leginkább azt a teljességet, amelyben már a közönség jelenléte, tehát éppen a tárgyalt művészet egyik legfonto­sabb sajátossága is bennefoglaltatik. A szinház művészetének tulajdonképpeni sajátossága kiegészítve ujraalkotn l azt a képet, amelyet a színpadi mü alkotója maga előtt látott és amelynek egy részé t szöveg­ben (túlnyomórészt párbeszédes formában) rögzitette le. Uj 7* Theatrum 1963 - 97 -

Next

/
Thumbnails
Contents