Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Ortutay Gyula elnöki megnyitója
Ortutay Gyul a elnöki megnyitója Tisztelt Hallgatóság! A Színháztudományi Intézet tudományos ülésszakát megkezdjük. Az elnöknek most nagyobb megnyitót nem kell mondania, hiszen ahogy körült«kintek ebben az akadémiai előadóteremben, ismerősök, barátok, régi és ujabb munkatársak vannak együtt. Olyanok, akik figyelemmel kisérték, segítették azokat a törekvéseket, amelyeknek Magyarországon évtizedek óta Hont Ferenc a lelkesitője, szervezője, agitátora is (nem mondom, hogy rendezője) és nemegyszer csak közönsége, mert többször ugy érezhette a legjobb igaz ügy szolgálatában is, hogy magára hagyták. De arról a keserű és reménytelen küzdelemről, arról a magányról, amelyet a két világháború között annyiszor érezhetett, immár hosszú évek óta nincs szó, hiszen a felszabadulásunk óta sok olyan törekvése valósult meg, amelyekről évtizedekkel ezelőtt csak reményeiben szólhatott. És nemcsak a Színháztudományi Intézet lo esztendős jubileumáról van most szó. Ha játszani akarnánk az emlékekkel, akkor elmondhatnék, hogy éppen 30 éve, 1932-ben jelent meg nyomtatásban a Szegedi Fiatalok kiadásában Hont Ferenc első könyve a Színjáté k cimü,amelyben a szinjáték tulajdonságainak feltárása közben marxista - leninista módszerrel, amennyire akkor alkalmazni lehetett,meghatározta a szinjáték társadalmi funkcióit. Meghatározta azt, hogy hogyan harcolhat a színjátékon keresztül a társadalomért, a dolgozók társadalmáért az alkotó művész. És sorolhatnánk a többi évszámot, a Szegedi Szabadtéri Játékok megszervezésétől kezdve a politikai munka állomásain keresztül a különböző tudományos kísérletekig, mert az a kis kör. amelyet Hont Ferenc maga köré szervezett, tudományos es művészi törekvéseivel egyaránt politikai célt kivánt szolgálni és a maga társadalmi funkcióját becsülettel be is töltötte. Most pedig a Színháztudományi Intézet tudományos előadássorozatát megnyitom és megkérem Hont Ferencet előadásának megtartására.