Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Székely György: A szinházi müködéstan problémái
a közönség .jelen va n, askor már nem lehet semmiképpen sem közömbös, hogy milyen körülmények között van jelen, s hogy a folyamat során segitő vagy gátló tényezők merülnek-e fel műélvezetének biztosításában. Természetesen könnyű elhárítani az ily módon felmerülő gondolatokat« "Semmi közöm hozzá, engem a mü érdekel". De hátha ez a bizonyos mű éppen ilyen, első látszatra nem mutatkozó tényezők eredője, s hátha nem Is lehetne színpadi műalkotásról beszélni, ha ezek a tényezők jelen nem lennének. Amikor a középkorban, közel ezer éves kihagyás után, néhány egyházatya kezébe kerültek a "theatron" és a "árama" szavak, amelyeknek gyakorlata évszázadok feledésébe merült, ugy képzelték el az "előadást", hogy valaki a szöveggel a kezében beül egy kis házikóba, felolvassa-recitálja a darabot s közben legfeljebb néhány mozgékonyabb ember hozzájátszik, mozgásban illusztrálja az olvasottakat. És bizonyos esetekben még ma is találkozunk olyan szemlélettel, hogy a szinház művészete lényegében nem más, mint az irott dráma szövegének illusztrálása, hangos megjelenítése, s éppen ezért nem is kell túlságosan sok figyelmet fordítani egyéb összetevőire. Még olyan véleményt is lehetett hallani, hogy Shakespeare-t olvasv a nagyobb és tökéletesebb az élmény, mintha egy előadás "zavaró" momentumai befolyásolnák azt, aki mondjuk az Othelló val ismerkedik. Az ilyen végletes vélemények mindig arra mutatnak, hogy valami tisztázatlanság uralkodik e területen s nem árt közelebbről megvizsgálni, mi lehet ennek a tisztázatlanságnak az oka, majd pedig az eddiginél lehetőleg világosabban rá kell mutatni a tényleges helyzetre, a tényleges összefüggésekre. Felmerül hát a kérdés« mi is a színház, miből áll a szinház művészete? Könnyű is, nehéz is a felelet. Könnyű is, mert hiszen "mindenki tudja" - meg nehéz is, mert minél pontosabb definíciót keresne az ember, annál bonyolultabbnak tűnik. - 95 -
