Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hont Ferenc zárószava

együtt bevitték a pogány szamár-ünnepnek bizonyos jellegzetességeit is. Viszont ismerünk olyan magyarországi rendelkezéseket a középkorból, melyek a szétszórt tanyarendszerre való hivatk zással arról intézkednek, hogy az egyes falvak és tanyatelepilések képviselőt küldjenek be misehallgatásra a nagyobb községbe. Tehát egy ember megy el egy egész közösség neveben. így Magyarországon,de vizsgálhatjuk a többi kelet-európai országban is, nem a templom volt a társadalmi élet középpontja; a fejlődés, azt hiszem bizonyos szempontból megfordítva történt. Ezzel is magyarázható a templomi szinjáték szórványos jellege Magyarországon, ugyanis a papok mentek ki a nép közé, sokkal nagyobb mértékben, mint Nyugat-Európában. Az etnográfia és a színháztörténet által közösen megvizsgálandó, hogy a vallásos elemek ugyanolyan mértékben hatják-e át a népi színjátékot ebben az időszakban keleten, mint nyugaton. A nyugat-európai fejlődéstől nagy mértekben megkülönbözteti Kelet-Európát az a jelenség, hogy a kelet-európai országok többsége évszázadok folyamán kettős elnyomás alatt fejlesztette ki szinházi kulturáját és hogy a legtöbb kelet-európai ország nemzeti függetlenségét a XX.században nyerte el, vagy nyerte vissza. Ez a tény nemcsak problematika és téma, de a stilus vonatkozásaiban is megmutatkozik a szinjáték területén. Sorolhatnék, még néhány igen jelentős vizsgálandó problémát, de ezúttal még csak egyről szeretnék beszéjni, arról a közös vonásról, amelyről itt igen kevés szó esett. A kelet-európai országok a XX. században illetve pontosabban a második világháború után, többségükben, a szocializmus megvalósításának útjára léptek. Ez pedig azt jelenti, hogy a közös sajátságok e pillanatban gyakorlati jelentőséget nyertek, mert akár a szocialista drámában, akár a szocialista szinjátszásban mindenütt közös problémáink, tehát közös feladataink vannak. És minthogy a marxizmus a jelenségeket történelmi kibontakozásukban tekinti,a kelet- 92 -