Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hont Ferenc zárószava

lékesen arra is rá kell mutatnom,hogy figyelemmel kell kisérnünk - mert állandósul beleütközünk - az ázsiai vonatkozásokat is, amelyek szintén elválaszthatatlanok a keleteurópai fejlődéstől. Az egyik fő kérdés az eredet különbözősége. Feltétlenül szükségesnek és fontosnak tartom azt a különbözőséget nyomon követni, hogy a nyugat-európai szinház - kezdetben - inkább a latin-római, mig a kelet-európai szinház egyrészt vallási, másrészt földrajzi, harmadrészt társadalmitörténeti okokból erősen a bizánci hatáshoz kapcsolódik. De fel kell figyelnünk arra is, hogy az Angyal Endre által emiitett bizánci ritusu és Bizáncban lejátszódó egyházi színjátékban egészen kiemelkedő jelentősége van a monodráma-tipusu előadásna. , amellyel ugyan nyugaton is találkozhatunk, de amely erősen jellemző a kelet-európai szinjáték kezdeti, eredeti szinjáték tipusaira. És itt az eredettel kapcsolatban szeretnék arra is rámutatni, amely a társadalomtudomány szempontjából sem hanyagolható el, hogy tl. mindegyik kelet-európai nép színjátszásában egészen Ausztriáig, sőt még tovább is, nyomait találjuk annak a szinjáték tipusnak, amelyet - kifejlett formájában - egyedül a lovas-nomád társa"alom színjátékában ismerünk. Azt hiszem nem túlságosan merész az a véleményem, hogy az az ismeretlen láncszem, amely a primitiv szinjáték kórus-drámáját a kifejlett görög színházzal kapcsolja össze, a lovas-nomád szinjáték monodráma műsorában található meg. A vizsgálandó eltérések köréhez tartozik az az érdekesség, hogy a nyugat-európai szinjáték az oltár tövében született és sokáig ott is maradt. Csak akkor ment ki a templomból, amikor kitiltották. Éspedig azért tiltották ki, mert a pogány és egyéb egyházellenes elemek a népi színjátéknak a rekvizitumaival és a nemzeti nyelvvel együtt bekerültek a szertartásba. Például Krisztus bevonulása Jeruzsálemb

e fél-liturgikus jeleneteiben a szamarat, amelyen Krisztus ült, bevitték a templomba és a szamárral - 88 -