Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962
I. Színházelmélet - Székely György: Tematikus tárgyszórendszer színházi szakkönyvtár katalógusa számára
TEMATIKUS TÁRGYSZÓRENDSZER SZÍNHÁZI SZAKKÖNYVTÁR KATALÓGUSA SZÁMÁRA A tudományos kutatás egyre inkább igényli, hogy szakterületén gyorsan és pontosan tájékozódhassák. Ez az igény nemcsak a milliós kötetszámmal rendelkező nagy, sőt óriáskönyvtárak anyagával szemben merül fel, hanem olyanoknál is, ahol 30-4-0 000 tétel rendszerezéséről, megközelítéséről van csak szó. Egy-egy terület szakkönyvtára még fokozottan kerül szembe azzal a problémával, hogy a terület sajátosságának megfelelő rendszerbe csoportosítva kezelje és tegye gyorsan hozzáférhetővé anyagát. A szerző szerinti alfabetikus katalógus ugyan nélkülözhetetlen, de az egyes témák után érdeklődő kutató számára szinte semmilyen segitséget nem jelent, csak már ismert müvek újra való megtalálását s nem egy viszonylag ismeretlen területen való tájékozódást tesz lehetővé. Éppen ezért kézenfekvő megoldásnak látszik - s ezt a megoldást rendkivül részletesen kiépitett rendszerekben meg is valósították -, hogy fogalm i cimszórendszereken keresztül lehessen megközelíteni az emberi tudásnak könyvekben felhalmozott anyagát. A legáltalánosabban elfogadott ilyen rendszer a nemzetközileg elismert és használt ETO /Egyetemes Tizedes Osztályozás/, amelynek kézikönyvei tízezernyi cimszó, látszólag egyszerű, de lassanként mégis egyre bonyolultabb számsorok által való meghatározását adják. Természetesen a színháztudományba tartozó fogalmak is beosztásra kerültek és elvileg lehetőség van arra, hogy minde n idetartozó fogalom megkapja a maga szá57