Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás

Már pedig a XX. század elején is éppen fordítva történt. A szavakban levő gondolatokat és érzelmeket játszották meg. A szívtől kiindulva hatalmas ivet irtak le karjukkal a napfelkeltét ábrázolva, ami ostoba és haszontalan törekvés volt, hiszen a szavak világosak és határozottak, nincs szükségük mimikai aláfestésre. Éppen ilyen kinos és kellemetlen lehetett, amikor az előadó szivére szoritott kát tenyerével igyekezett a szerelmet érzékeltetni. Sőt, "a hang szinóvel is ki akarják fejezni azt, amit a szavak amugyis tökéletesen kifejeznek. Ha azt kell mondaniuk, hogy kicsiny

, negédesen csucsoritják a szájukat és mosolyognak hozzá, ha pedig a szövegben ez fordul elő, hogy keser

ű, akkor félrehúzzák a szájukat, mintha kinint kellene lenyelniük..."^ Pedig ekkor már Hevesi Sándor Írásai is napvilágot láttak, melyekben a kitűnő szakember világosan kifejezte és bebizonyította« hogy "az előadó nem mimikus." Nem Ítélhető el, ha az érzések és indulatok - melyeket az előadó hangjával kifejez - önkénytelenül kiülnek az arcára is. Sőt, ez dicsérni való, helyes dolog. Hevesi Sándor is az ellen hadakozik, ha az előadó nem tud különbséget tenni szavalás ős szinjátszás között, és "mimikailag is ki akar mindent fejezni s az ilyen erőlködésnek rendesen grimasz az eredménye. A homlokráncolástől, szeakidüllesztéstől, szempillarángatást61,ajk~ 2/ biggyesztőstől óvakodni kell." ' Na, de hogy óvakodjanak szegények,, amikor a sziniiskolák is arra nevelték őket - nemcsal a helytelen gyakorlat -, hogy hangmodulációkkal ne csak gondolati ős hangulati árnyalatokat fejezzenek ki, hanem egyes sza~ vak érteinőt szemléltetőbbé is tegyék, színezzék. Ehhez hozzájárult a sziniiskoláknak az a helytelan tanítási gyakorlata,, hogy a növendékeket elsősorban nem érthető és tagolt beszédre nevelték, hanem a terem növekedésével folyton emeltették a 'Hevesit i. m, 52. p. 119 Hevesi: i. a. 4b. p.