Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Szekeres József: A teátrográfia módszerei

dramaturgiája ezt a vonalat igyekezett kiiktatni és ezért nem is lehet hibáztatni. A baj csak ott van, hogy egyrészt az ilyenirányú dramaturgiai munka nem volt elég figyelmes és a szövegben imitt-amott mégis csak bennmaradtak utalások /amikor például a III. felvonás 4. jelenetében Nagyfej.6 azt mondja: "Én tudok valakit, született keresztényt és gentlemant, aki éjszakai nőtől egy Napóleon aranyat kapott emlékbe. Százszorosan adom vissza neki."/, de ezek az utalások elvesztik az eredetiben megvolt, finom jelentőségüket, másrészt nemcsak a központi hős, hanem a körülötte támadó bonyodalom is elveszti társadalmi konkrétságát. A talajtalan, biztosítatlan egzisztenciájú értelmiség problémáját a feltörekvő zsidó kispolgárság prizmáján megtörő fényben akarta megvilágítani a szerző. A szinház egy büvészfogással kiemelte a rendszerből a prizmát és most csodálkozik, hogy az eredeti szivárványszínekből csak a töretlen fehér fény maradt meg, s ebben a fehér fényben az arcok sápadtabbak, mint a szines fényben. A terjedelmében talán összesen 20 sornál nem hosszabb szöveg- és szerzői utasitáshuzás összesen egy szál deszkát emelt ki a színpad padlójából - csak éppen a darabban Jánosnak, meg az apjának, meg Rubin orvosnak a talpa ezen az egy szál deszkán állt. Viszonylag kisebb jelentőségű, hogy a vénkisasszonyok a Madách Szinház változatában nem jelennek meg a szinen. ízlés kérdése: én meghagytam volna ezeket, a tragikomikus hatást erősitő néma szereplőket... /Szekeres József/ 2. Rendezés Brecht, Bertolt: Puntila. Madách Szinház, 1959. III. 6. ...A Koldusoperát leszámitva én a Puntilát tartom az eddigi legsikerültebb magyar Brecht-előadásnak. Nem véletlen vígjátékról van szó. S ami alapvető hibái az előadásnak vannak; 89