Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Szekeres József: A teátrográfia módszerei

színjátékkal együtt élő, arra állandóan reagáló közönség nélkül egyszerűen nincs szinház, A teátrográfiai hatáselemzésnek a rendezői látomásból kell kiindulnia, azt kell először tisztáznia, hogy a színház mit akart mondani az előadással. Utána részletesen meg kell vizsgálnunk, hogy a színház kifejező-eszközei milyen hatást gyakoroltak a közönségre /ez tehát az előző pontokban megtárgyalt problémák másik oldalát jelenti/. Itt szükséges pontosan lejegyezni a közönség reagálását /taps, nevetés stb./ az előadás megfelelő pontjaira, majd azt kell kutatnunk, hogy a közönségre gyakorolt hatás megfelelt-e a színház által önmaga elé kitűzött célnak. A sajtóreagálások feldolgozásánál azt kell tisztáznunk, hogy a szóbanforgó színházi produkció lényeges vonásai közül melyeket emiitette a sajtó és melyeket nem, helyesen fogta-e meg az előadás lényegét, mire kellett volna még rámutatnia. V. Az eddigiek során összefüggésükben és kölcsönhatásukban vizsgáltuk meg a teátrográfia munkaterületeit és módszereit. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy csak az olyan teátrográfiai leirás lehet hasznos, amely mindezeknek a szempontoknak megfelel. Nagyon értékes munkáik születtek és születhetnek még egy-egy speciális terület, például a mimográfia vagy a szcenográfia területéről, s az sem áthághatatlan szabály, hogy a komplex igényű teátrográfiai leirásnak feltétlenül az előbbiekben ismertetett szerkezeti sorrendben kell felépülnie. A vázolt séma azonban kétségkívül a legáttekinthetőbb képet nyújtja a teátrográfia elméletéről ós módszeréről, ezért tartottuk szükségesnek így, ebben a sorrendben bemutatni. 86