Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Szekeres József: A teátrográfia módszerei

a szinjáték konkrét, érzékileg tapasztalhat

ó jelenségeit irja le, az emiitett jelenségek általánosító esztétikai értékelése nem tartozik tárgykörébe. Itt azonban álljunk neg egy pillanatra. A teátrográfia legfőbb eszköze az Írásbeliség /vannak más eszközei is,de azok jelentősége eltörpül az irás mellett/ - tehát a szó, a szöveg. A minden másnál illékonyabb színpadi műalkotás pontos leírásához roppant hajlékony, finoman árnyalt szövegre van szükség, amely már a jelzők gazdagságában megnyilvánuló természeténél fogva is szükségszerűen tartalmazza az esztétikai értékelés bizonyos elemeit. A teátrográfiai /az esetek túlnyomó többségében mimográfiai/ leirás rendszerint ugyanazon a tudományos dolgozaton belül csak alapja, bizonyító anyaga az esztétikai általánosításnak, tehát nem fordul elő vegytiszta, az esztétikai általánosítástól elszakitott formában, ebből következik, hogy a teátrográfiai leirás nem matematikai formula, nem a megfigyelt jelenségek árjegyzékszerű, jegyzőkönyvszerü felsorolása, hanem irodalmi szöve

g. Mi különbözteti meg tehát a teátrográfiai szöveget az esztétikaitól? Az előbbiben azt rögzitjUk, hogy mi és hogyan történik a színjátékban, az utóbbiban pedig állást foglalunk a megfigyelt és rögzített jelenségekkel kapcsolatban. A szinjáték-egésszel foglalkozó színháztudományi dolgozat /és az eszményi szinibirálat is!/ tehát a kétféle eljárás alkalmazásából született kétféle, szöveg szerves egysége. III. A teátrográfiának jellemzője a minden részletre kiterjedő aprólékos pontosság. Mint nár emiitettük, a teátrográfia fő eszköze az Írásbeliség, ez azonban egymagában rendszerint kevés lenne a szinjáték-egész hiteles rögzítéséhez, megjelenité76