Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962
III. Az intézet tevékenységéből - Cenner Mihály: A színházi muzeológia kérdéseiről
színháztörténeti anyag ma már ritkaságszámba menő egy-egy emléke, tervszerűen gyűjtjük a legújabb kor, a jelenkor minden szinházi emlékét, elsősorban a fényképeket, szinlapokat és hanganyagot. Anyagi lehetőségeinkhez képest vásárolunk képzőművészeti alkotásokat és e helyen sajnálkozva állapítjuk meg, hogy korunkban ritkábban készülnek színészekről komoly képzőművészeti alkotások, sokkal ritkábban, mint a hősi korban, vagy mint a polgári korszakok folyamán. Ez érthető is, hiszen a hősi korban a metszet és a kőrajz pótolta a nem létező fényképet, a polgárosodás korában pedig a szinész presztízséhez tartozott, hogy neves festőkkel olaj-, vagy hires szobrásszal szoborportrét készíttessen magáról. Ha a modellüléshez a színésznek sem ideje, sen idege nincs, az esetleg elkészített portrét pedig a modern lakásba aligha tudja elhelyezni. Ennek ellenére, mint emiitettük, készülnek színészekről portrék,szerepben is, legfeljebb sokkal kisebb méretben, mint az egykori életnagyságú olajfestmények. Gyűjtő tevékenységünk, amely kezdetben a magyar szinészet hősi korszakára korlátozódott, ma már kiterjed időben és területben az egész magyar színjátszásra, csökkentett mértékben a külföldi magyar szinészetre, egyelőre az operai előadások és bábművészet emlékeinek kivételével. b/ A begyűjtött anyagról Szinháztörténeti szempontból nem mindig az az értékes anyag,amely kereskedelmi szempontból értékesnek látszik. Gyakran egy ritka színlap, hézagpótló nyomtatvány, egy eddig kérdéses vagy vitatott adat eldöntését szolgáló levél, vagy bármi más értékesebb a színháztörténet részére, mint ennek vagy annak a színésznőnek valódi ékszere. Az "érték" megállapításánál sokféle szempont vezet bennünket: a fentebb emiitett hézagpótló minőség, az érdekesség, ritkaság, kiállithatóság, jellemzőség; ezek mind olyan szem270