Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Taródi-Nagy Béla: A Színjátéktudomány tervezésének módszere

elemekben és formaegészben, a társadalmi objektiv valóság, mint tartalom. A szinjáték-jelenség szerkezetnek, konstrukciónak tiinik, amely szerint objektiv materiális, téridős elemek szubjektiven, elsősorban audio-vizuálisan érzékelhető formában fejezik ki a társadalmi tartalmat. Az ilyen forma funkciója a tartalom, minden szintetizált alkotóelem kifejezése. A forma jelentősége, a tartalom megközelítése. Ez magyarázza a forma szociális populáris fontosságát. Ez minősiti az elterjedtségét, a szinjáték-funkció társadalmi használhatósági fokának. A szinjáték-jelenséget ilyen elemi vetületekben vizsgálva, választ remélhetünk a forma és elemei között fennálló szintézis fejlődésével kapcsolatban feltett kérdésekre a mimosztól a mai és holnapi audio-vizuális közlési eszközökkel való megnyilatkozásig. A szinjátéktudomány megtervezésének és létrehozásának gyakorlati célja éppen a jövőben való tudományos előrelátás, a szinjáték-jelenség fejlődése irányvonalának felderitése. Csak ezzel a tudományos előrelátással tudjuk /amely egyébként minden tudomány feltétele/ a választóvizet a jelen pillanatába önteni. Kimutatni, hogy abból,amit mainak mondunk, hiszünk és érzünk, mennyi a valóban korszerű, amit a holnap is hasznosíthat és mennyi a mult, a tegnapi. Ha a jelent elég nagy pontossággal elemezzük, kiderül, hogy nem létezik. Csak szubjektív készségünk, hogy az elképzelt, kiterjedéssel nem biró időbeli ponthoz kölcsönkérjünk egy darabot a múltból és hozzáképzeljünk egy szakaszt a jövőből. Ezért van az, hogy a jelen hol egy évszázad, hol egy pillanat. Objektive nem létezik, csak a folytonos változás, az idő iránya az, ami van. A maiban, a szubjektiven maiban, objektiven csak az a mai, ami holnapi. Akkor kerülünk veszélybe, ha a pillanatból olyan elemekhez tapadunk mint maiakhoz, amelyek az idő vonalában a múlthoz tartoznak. Zk