Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás

adó korának élete és elvei is. /Nem kivánok vele részletesen foglalkozni, de jaeg kell említenem, hogy itt nem hamis aktualizálásra hivom fel a versmondókat, hanem helyes transzponálásra. Vörösmartyt "vörösmartyul" kell mondani ma is, de a költő korának ma már túlzottam zenei romanticizmusa nélkül.Azt kell hangsúlyozni, ami az ő korának legtöbbet mondott, de értékeltetve azt, ami ebből a mi korunknak szól./ A fenti négy megállapításból tehát kettőt ma is elfogadhatunk, kettőt pedig elutasíthatunk. Természetesen lehetne sorolni a példákat, de azt hiszem, ennyiből is világos, hogy feltétlenül tul kell lépnünk olyan tradíciókon, melyek nem felelnek meg a mi korunk igényeinek, viszont fel kell használnunk azokat, melyekre építeni tudunk. Meg kell értenünk, hogy az élő szónak saját, meghatáro. zott arculata van és olyannak kell maradnia, amilyennek a természet megteremtette.

1^ Tehát mindig olyannak kell lenni a művészi beszédnek, amilyen a beszélt nyelv. Az 1848-as időkben nem lehetett volna a mi értelmünkben puritán, mig a mai művészi beszéd minden egyszerűségre törekvés mellett sem lehet olyan hétköznapi, mint a naturalizmus idején volt. Ezt nemcsak mi tudjuk, hanem tudja minden feltörekvő kor érzékeny lelkű gyermeke is: "Az eszményi szépnek alapja nem lehet más, mint a valóság az életben, s az élet a valóságban. Emelkedjék bár a csillagokig sudarával ama tündérfa, melyet a költészet szépnek nevez: végre is a természet földjében kell annak gyökerezni, ha azt akarja, hogy benne a földi természet szülöttei gyönyörp / icödjenek." Egressy realista törekvéseinek szép megfogalmazása ez a mondat. ^Sztanyiszlavszkij: A színész munkája. Bp. 1951. II. k. 84. p. ^Egressy: A szinészet iskolája. Bp. 1889. 144. p.