Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás

akkor azon sor végén, amely a mondatot kettémetszi, aránylag egy kis szünetet tarthatunk ugyan, de hangunk nem száll alá, hanem fennlebeg annak jeléül, hogy a mondat értelme még befejezve nincs. Igy tagozó eljárással lehet éreztetni a sormetszetet, vagy ütemet is /a cezúrát/, de csak ott, a hol ez az értelem és természetes kifejezés kára nélkül történhetik. Világosan kimondja azt, amit mi vallunk, hogy a vers előadásakor formájának művészi elemeivel nem szabad mondanivalóját elfedni, mert a "jogosabb rész"-szel akar célt érni a költő s ehhez eszközül használja a vers formáját. /Meg kell emlitenem, hogy az a későbbi elv, mely arra akarja rávenni az előadókat, hogy a verset prózává törjék - ez idézetben találhatja meg korai elődjét./ Azt, hogy Egressy Gábor mégsem egészen a mai állásponton áll, a fenti idézet első mondata alapján gyanithatjuk. A zenei elemek tudato

s éreztetése és az idézet többi része - ugy látszik - ellentmondásban van egymással. Mielőtt tovább mennénk, olvassunk el Egressy egy későbbi müvéből egy néhány sort. A szavalásról, a "declamatio"-ról irja: "Szerintünk e szónak a drámában helye nincs; itt mi beszélünk mindig... A szavalásnak ,tágasabb odakint': a lantos és elbeszélő költészet terén, hol ugy tekintjük őt, mint a dallam helytartóját és képviselő2/ jét..." Vagy: kicsit lejjebb azt irja, hogy a szavaló a lirai "műtárgyával" mintegy a középpontot foglalja el a beszélő és éneklő művészek között,amennyiben az előadása a beszédet és zenét összpontosítja."^ Az idézetek között komoly ellentmondás látszik. Pedig lényegében nincs, sőt a szavakban sincs. Igaz, hogy Egressy szerint gesztus és - lehetőleg - mimika nélkül_ kell verset szavalni, igaz, hogy szerinte is a hanggal kell 1

/I. m, 79. p. 2/ A színészet iskolája. Bp. 1389. 120. p. ^Vö.: A szinészet iskolája. Bp. 1889. 126. p. 112