Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Mályuszné Császár Edit dr.: Rakodczay Pál és a XIX.századi magyar színjátszás

Későbbi éveiben, a nyolcvanas évek derekától kezdve, amikor bővebben telt színházra, maga is mükedvelősködött, uj gyakorlatra tért át. Ekkor már megengedhette magának, hogy egy-egy előadást többször is megnézzen, egyes színészekről tanulmányt irt, majd a kilencvenes évek elején könyvben foglalta össze a Prielle Kornéliáról Írottakat. Szerepelemzései szintén fejlődtek: amig tizenkilenchúszéves korában inkább általánosságokat mondott, saját szubjektív véleményét közölte az alakításról, tapasztalatai során monografikus képessége annyira megnőtt, hogy Prielle Kornélia egy-egy jelenetét már akár utána lehet játszani Rakodczay leirása nyomán. Korán felfigyelt Jászai Mari szinészi egyéniségére. A hősi, tragikus szerepkör után sóvárgó fiatalembernél természetesnek tartjuk ezt, de ne feledjük, hogy Jászai akkor még távolról sem volt általánosan elismert tehetség. Rakodczay figyelme tehát helyes érzékre vall. Lássuk, hogyan beszól róla 1878-ban: "A címszerepet /Vaszlliadisz: Galathéa/ Kassaíné adta átgondoltsággal mint egyéb szerepeit szokta, de nem valami gyújtó hatással. Erélyes kitörések és indulatok neki sokszor meglepően sikerülnék, de csendes nyugodt érzelmeket, pláne szerelmet és éppen rajongó szerelmet ábrázolni nem tud. Az a hang, mellyel Kassainé ilyenkor beszél, nem is hang. Susog, anélkül, hogy értenők, mi végből. Nyújtja a szók végtagjait s a sziszegő hangzókat erősen hangoztatja. A legszenvedhetlenebb módon affektál ilyenkor s az ember bosszankodik, ha akad mellette ember .... a ki még ilyenkor is el van ragadtatva általa. E mellett a demonismus nincs meg Kassainéban, /öregkori megjegyzés: De most már megvan./ Pölléptének méltóságos s pathósának sokszor imponáló ereje azt még nem pótolják. Midőn Rennost rá akarta birni, hogy ölje meg Pygmaliont /Rennos bátyját/ beszédében nem volt több szenvedély, mintha csak Rennost valamely nemes tettre ösztönözte volna; az ördögiesség azon meggyőző büverejének, mely a szi- 36 - i