Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Mályuszné Császár Edit dr.: Rakodczay Pál és a XIX.századi magyar színjátszás

A továbbiakban rátér a szinészet dramaturgiájának szerzője arra, hogy megtanítsa a szerep átgondolására, az ábrázolt alak jelleméből folyó cselekvésre, mozdulatokra, némajátékra színészeit.Törekvése itt némileg Sztanyiszlavszkij ilyenirányú utasításaira emlékeztet. Ha a7,t olvassuk: "A test élete és az érzések egymással logikai kapcsolatban állnak. Ha pedig ez igy van, akkor világos, hogy ha a szerepben megteremtjük az "emberi test életét" - ez előidézi ugyanabban a szerepben a vele analóg "emberi lélek életét" is." /Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés. Bpest, Színháztudományi Intézet, i960. 49. 1./ Kinek nem tűnik szemébe azonnal a klasszikus szöveg hasonlósága Rakodczay tanításaival? Természetes, hogy a nagy orosz mester sokkal meszszebbre mehetett oktatásában, mélyebb összefüggéseket volt módjában megvilágitania, mint a szenici tanítónak, a volt vidéki direktornak, aki elsősorban vidéki színészeknek adta tanácsait. Ezekre gondolva beszél a rendezőről, aki lehetőleg az egyik főszereplő legyen - a provincián nehéz is lett volna 1900 körül olyan szakképzett rendezőre találni, aki csak a szereplők irányításával foglalkozik s ennek ellenére teljesen jártas a játék technikájában - ezekre számit akkor is, amikor a különféle színpadi hatáskeltés egyszerű fogásait magyarázza. Teljesen időszerű a kritikáról irt -befejező- rész: "A színházi kritika kétféle, mint maga a dramaturgia: drámai és szinészeti." Az utóbbi az értékesebb, mert "a szinész játékát csak az egykorú lelkesedés tükrében látjuk megörökítve." /68.1./ A mimografus, a szinháztörténész, a vidéki szinészet tanítója mellett van még egy Rakodczay, akinek méltatása nélkül még vázlatot sem készíthetünk élete munkájáról, s ez a vidéki szinész és színigazgató. A Szinészeti Tanodában 1876-ban aratott kudarc nem birta le a szinpad után sóvárgó fiatalember vágyódását. Az előadóestek - ő "reci- 51 - i