Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961
III. Krónika - Cenner Mihály dr.: Az Országos Színháztörté-neti Muzeum megalakulása és fejlődése 1952-60
A korábban már emiitett szövegkönyvek is az Emléktárba tartoznak, habár külalakjuk szerint a könyvtár állományába kellene tartozniok. Tekintettel azonban arra, hogy Javarészük kézírásos, sőt többnyire a magyar szinészettörténet egy-egy jelesének kezevonásai is fellelhetők bennük, ezért az Emléktárban kaptak helyet. Számszerint a legnagyobb a régi debreceni szinház sugókönyv gyűjteménye,amely a mult század 50-es, 60-as éveitől a századfordulóig tartalmazza a debreceni szinház előadott darabjait, köztük többet neves magyar szinházi szakemberek kézirásával és az előadás beragasztott szinlapjávai. Emléktárunk őrzi Hevesi Sándor néhány sajátbejegyzésü rendezőpéldányát, Horváth Árpád,Márkus László rendezőpéldányait és Bajor Gizi egyetlen színházi rendezésének emlékét, Székely Julia: Nóra leányai cimü színmüvének Bajor Gizi rendezői utasításaival ellátott példányát.A szövegkönyvek száma: 12.000. A 11-650 tételt /szövegkönyv, kiszerepezések.kottamellékletek stb./ tartalmazó debreceni anyagot mutatózás szempontjából feldolgoztuk; a mutatókartonok gépelése, illetve az anyag érdemi feldolgozása még hátra van. B., Adattár Az Adattár anyaga két főcsoportra oszlik: a muzeumi anyagokra vonatkozó adatok /leiró- és mutatókartonok/ és egyéb adatok. A megvásárolt és beleltérozott muzeális tárgyakról tudományos meghatározások, úgynevezett leirókartonok készülnek, amelyeket a leltári számok sorrendjében helyezünk el. Hogy az anyagot könnyebben megtalálhassuk, különféle szempontok szerint mutató kartonokat készitünk, a leiró karton alapján. Például: Laborfalvi Róza öve,amelyet Katona József: Bánk bán cimü tragédiájának 184Ö március 15-i, nemzetiszinházi előadásán viselt. Erről az emlékről a következő mutatókartonok készülnek: Laborfalvi Róza, Katona József, Bánk bán, Nemzeti Szinház, Gertrudis, esetleg még a kor-mutató is: lcJ4ti március 15» Lényegében tehát az - 271 - i