Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

ered belőle..." - szavalja a kar, majd a sietve távozó Biedermann után kiáltja: "Polgár - merre visz az utad?!" A kar látja a veszélyt, figyelmeztet és int. Látja a veszélyt,figyelmeztet és int Max Frisch is, amikor az utójátékban az uj fasizmus rémét láttatja, és azt bizonyltja, hogy Biedermann, a "tanulságnélküli tandráma" műfajának megfelelően, semmit nem tanult, és nem tudja, de nem is akarja megfékezni a gyujtogatókat. Egy év leforgása alatt Párizsban Eugene Ionesc

o két színdarabja bemutatásával bizonyitja előrelépését drámairól pályáján: az 1957-ben Íródott Bérnélküli gyilko

s-sal és az 1959-hen készült Rinoceros

z cimü drámájával. /Hogy további utja merre visz, előre vagy hátra, azt nem tudhatjuk./ A Rinoceros

z folytatása az előző műnek: azonos a színhely, azonos a főhős, Bérenger ur, a francia átlagpolgár. És azonos, ha különböző formában jelenik is meg, az ellenség: ott a város lakóit pusztító ismeretlen gyilkos, itt a rlnoceroszok csörtető, üvöltő serege, amely gyors egymásutánban vonzza sorai közé, és olvasztja magába az embereket. Mindez azonos, csak Bérenger ur változott meg a két dráma megírása közötti időszakban. 1957-ben Ionesco hőse, a színdarab végén, szembetalálkozva a gyilkossal, hosszan és térdrehullva könyörög neki, lebeszélni igyekezvén őt az emberek pusztításáról. Van két ócska revolvere, könnyűszerrel használhatná. De nem teszi. "Istenem - mondja - semmit sem tehetünkl... Mit lehet tenni... Mit lehet tenni..." És a gyilkos, gúnyosan nevetve, villogó késpengével közeledik felé. 1959-hen azonban Bérenger ur, miután körülötte mindenki rinocerosszá változott, és ő egyedül maradt, fegyvert ragad. A dráma most is az ő szavaival végződik, - de milyen más szavak ezek: "... védekezem... Én vagyok az - 198 - i