Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

"FÉLTELEK, POLGÁR..." Ha végigtekintünk a mai nyugati irodalom utolsó éveinek drámatermésén, szembetűnő és örvendetes jelenségként tapasztaljuk, hogy az a "nyugati" drámairodalom, amely a második világháború óta eltelt időkben elsősorban és majdnem kizárólagosan a társadalmi haláltudat irodalma volt /sajátos tükrözéssel a burzsoázia haláltudatát az egész emberiségre kiterjesztve/, ma, egy részében - egyes Írókat illetően meglepő fordulatként - végre meglátja, felismeri az újraéledő fasizmus veszélyét. Ez a veszély jónéhány jelentős drámairót kimozdít eddigi magatartásából, és az aktivitás, a társadalmi aktivitás szinterére sodor. Ami kor "nyugati" drámairodalomról ós drámaírókról beszélünk, nem a szintén nyugati 0'Gaseyre, Garaudyra és a többi kommunista Íróra gondolunk, akik mindig is a társadalmi harc szinterén mozogtak. /Ezért is tettük idézőjelbe eddig a nyugati kifejezést./ Azokról a drámaírókról szólunk, akik eddig a káííezt, a nihilt, a tehetetlenséget, az egyén társadalmon kivüll létét /sőt társadalomellenességét igazoló eszméket/ hirdették, akiknél a fasizmus veszélyétől való félelem, jelentős fordulóként, felébresztette a fokozódó felelősségérzetet. Ugyanakkor azonban, amikor örömmel figyeljük a nyugati drámairodalom haladó irányzatainak erősödését, meg kell vizsgálnunk, boncolnunk kell ezeket az irányzatokat, mintegy megállapítva annak mértékét: vajon ezek a müvek mennyire jutottak el kimondott, és őszintén kimondott céljaikhoz? - 193 - i