Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961
I. Hagyomány és haladás - Staud Géza: A magyar szinészettörténet tárgya, feladata és módszerei
A szinészettörténet első lépése tehát a színházi alkotás helyreállítás a. Más művészetek történetíróinak erre az eljárásra nincs szükségük, mert a szemléleti tárgy irott mü, kép, szobor, épület stb. - a kutató rendelkezésére áll. Ez a rekonstrukciós feladat teszi a színészettörténetet különösen bonyolult tudománnyá, s ez teszi érthetővé forrásanyagának különlegességeit is. A szinészettörténet olyan források alapján dolgozik, amelyek nagy része más történeti tudományágak előtt ismeretlen vagy értéktelen. Mit is kezdhetne például az irodalomtörténész egy rendezőpéldánnyal, vagy a művészettörténész egy színészi maszkkal? A rekonstrukció folyamán a szinészettörténésznek helyre kell állitania elsősorban az előadás szövegé t. Ez egyáltalán n«>m azonos az iró müvével, s csak a rendező, vagy sugópéldány alapján történhetik. Sem a szerző eredeti kézirata, sem a dráma legkitűnőbb kritikai kiadása nem mond semmit az előadás szövegéről. A drámairodalom a szlnészettörténeti kutató előtt a szövegkönyvek formájában .jelentkezi k. A rekonstrukció azonban nemcsak a szövegre terjed ki. Meg kell állapítani, hogy a darabot milyen színpadon játszották, milyen diszletek és bútorok között, milyen világításban, milyen jelmezekben, kik voltak az egyes szerepek alakitói, ezeknek milyen volt testi megjelenésük, milyen ruhában és milyen maszkban játszottak, hogyan mozogtak, mit hangsúlyoztak ós milyen kellékeket használtak. Végül meg kell állapítani, hogyan viselkedett a közönség az előadáson és mi volt a darab kritikai visszhangja. Ez a rekonstrukciós eljárás rendkívül sokrétű tudományos munkát igényel, az adatok szintéziséhez azonban még bizonyos fokú vizionárius alkotó képesség is szükséges, mely a különálló elemekből egységes képet teremt. x ^ Knudsen. Han s; A színháztudomány mai állása Németországban. EPhK, 1927. - PukánazKyné Kádár Jolá n: A azinésaet- 13 - i
