Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961
I. Hagyomány és haladás - Staud Géza: A magyar szinészettörténet tárgya, feladata és módszerei
A szinészettörténet tárgya mindenekelőtt a szinházi előadás, az előadott mü, a színjáté k. Tárgya továbbá minden, ami az előadás feltételeire, előzményeire, körülményeire és hatására vonatkozik. A szinjáték elemzése a továbbiakban rá fog vezetni bennünket arra, bogy milyen sajátos forrásterületekkel foglalkozzunk és a feldolgozásban milyen önelvü módszereket alkalmazzunk. A szinjáték elsősorban szemléleteaaé K tekintetében különbözik az irodalomtól. Az irott mü szemléletessége az olvasás utján jön létre, a szinjáték szemléletessége pedig a látás és hallás utján. Az irodalmi alkotás főleg fogalmi eszközöket alkalmaz, a szinjátékban az emocionális mozzanatok erősebben érvényesülnek, mint a fogalmi kifejezés. Egy olvasott drámai mondatnak mindenekelőtt az értelmét fogjuk fel, l szinpadon elmondott mondatból viszont a logikai tartalom gazdag érzelmi árnyaltsággal bukkan elő. Az irott dráma szemléleti eszközeit a mondatok stiláris eszközeitől nyeri, a szinjáték szemléletességót pedig a szinész játéka és a szinpadi effektusok biztositják. Az irodalmi mü lényeges sajátossága a lerögzített, változatlan, irott szöveg maradandósága • Ezzel szemben a szinjátéknak nincs maradandósága. Abban a pillanatban,amikor a szinész elhagyja a szinpadot, és leeresztik a függönyt, a színjátékból nem marad semmi. A film segítségével rögzitett játék csak halvány mása az élő előadásnak. Éppen ezért a szinjáték tulajdonképpen ismételhetetlen . Nemcsak ugyanannak a drámának két különböző felujitása tér el egymástól, hanem egy rendezés minden egyes előadása Í3. Még ha ugyanazok a színészek játsszák is a darabot, már két egymást követő előadás közt is mutatkoznak eltérések, mert a szinész nem mechanikusan ismétli»hanem minden alkalommal ujraalkotja e szerepót. Ha ugyanannak a betanulásnak két egymástól kissé távoleső előadását nézzük meg, élesen fel fognak tűnni a módosulások. - 9 I
