Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

MÓDSZER-TANULMÁNYOK - Színjáték-tipológia

MÓDSZER-TANULMÁNYOK 39 nyokkal rendelkező tudománya tudna nagyon sokat mondani. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a mesemotívumok, a mesefordulatok hogyan bukkannak fel színjátszó-elemekkel összekötve? Természetesen „mese" alatt, mint említettük, nem csak a kialakult „népmesét" értjük. Beleszámítjuk a mindennap megszülető, az adott társadalom életét közvetlenül tükröző elbeszéléseket, történeteket, anekdotákat, tréfákat, [...] a különböző korszakok ideológiájának megfelelő mítoszokat, vallási rendszerek legendás anyagait stb. Történetek, események és mesecselekmények óriási tárháza ez, amelyek az évtízezredek és évszázadok végtelen tengeréből sodródnak a mindenkori jelen partjaira, válnak láthatóvá és születnek mindig újjá. A másik világ az „ábrázolás" világa. Általánosan is értve mindenfajta ábrázolásé, meg szűkebben is értve a színjátszó ábrázolásé, a cselekedve megjelenítésé. Itt is a megoldások hatalmas motívumkészlete halmozódik fel (régen és most is): ünnepélyes és groteszk mozdulatok, konvencionális és rögtönzött mozdulatrendszerek, a táncok és felvonulások ezernyi formája, a zenei hangok, dallamok és ritmusok végtelen variációi, a belső és külső karakterizálás megszámlálhatatlan eszköze magatartásban, maszkban, arcfestésben és jelmezben. Ötlet szülte és rég kipróbált, sikeres és sikertelen megoldások, a maga helyén mindegyikük bevált, elfogadott és hasznos; sokuk nélkül a „színjátszás" alig volna elképzelhető. Az ember környezetében megtalálható minden tárgy sokjelentésű kellékké válhat: bőr, fa, kagyló, rongy, fegyver, toll, titkos és közismert megmunkálások technikáit halmozza föl. Nemcsak az ember ábrázolhat és jeleníthet meg valakit és valakiket; a tárgyak is ábrázolhatnak és jelenthetnek mást - és persze önmagukat is. A sajátos magatartás, a „mese" és a cselekedve megjelenítés gazdag motívumkészlete az a három bázis, amelyen a színjáték művészetének egyszerűbb és hatalmasabb épülete megépülhet. Mindez azonban még csak lehetőség. Melyik az a pont, ahol a források egyesülnek, ahol az előfeltételek patakjai a színjáték művészetének folyamává örvénylenek? Ha előformának tekintjük azt, hogy a) cselekvő megjelenítés „mese" nélkül és b) „mese" cselekvő megjelenítés nélkül általánosan feltalálható majdnem mindenütt és mindenkor - akkor a minőségi változás pillanatának azt kell tartanunk, amikor ez a kettő összetalálkozik: a cselekvő megjelenítés a „mese" megjelenítését vállalja, illetve az addig csak töredékekben mondott vagy hoszszadalmasan recitált „mesét" cselekedve megjelenítik.