Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - Boszorkák és királynők - Rontás és apoteózis

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN 393 Légy az ifjú' Csalogánya; Hol hazája Várva várja Megpihentét Ott találja; Csak szerettét, Soha Tündét, Bár kívánja, Meg ne lássa, Mindörökre, Mindörökre, Ne találja. Kész a'jóslat' veszedelme, Itt a' vendég, most helyemre." A rontásnak működni kell. A közeli barlangba rejtezik, ahonnan azután szépséges igéző sorokkal vezeti tévútra a szerelmes Csongort. „Szózat"-ában az alakváltást a versforma is tükrözi: ,,A' mit látni fogsz, kövesd, Szép leányka, meg ne vesd, Arcza csendes mint az est, Kit hunyó naprózsa fest; Szeme tündök, mint az est, Mellyben csillag' fénye reng, Lába könnyű, mint az est, Melly a' szellőn játszva leng, Úta arra, hol az est Alkonyába dőlni kezd, Arra indúlj, ott pihenj meg, Ott találod a' kegyest." Hát hogyne indulna tévútra ilyen libbenő muzsikájú sorokra a szegény félrevezetett Csongor. Persze, mint tudjuk, a szerelem ereje még ennél is nagyobb, és a két fiatal - igaz, hogy csak a „rideg és szomorú" éjben - de mégis együtt örülhet. Ez az „éj", pontosabban „az Éj" azonban kulcsszó mondanivalónk folytatásához.