Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - Boszorkák és királynők - Rontás és apoteózis

380 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK mított. Vagyis a boszorkányok létét a hivatalos egyház sokáig nemhogy nem tagadta, sőt, nagyon is veszedelmes realitásnak fogadta el, és meg-megújuló, kegyetlen küzdelmet folytatott ellene. Ezt az álláspontot az évszázadokon keresztül hazánkban is állandósuló boszorkányperek igazolták. A fent említett színháztörténeti esemény egy úgynevezett court masque (udvari maszkajáték, álcajáték) volt, amelyet 1609. február 2-án a londoni királyi Whitehall nagytermében mutattak be. A címe így hangzott: The Masque of Queens. Szövegkönyvét Ben Jonson írta, a szcenikáról Inigo Jones gondoskodott, a zenét ifjabb Alfonso Ferrabosco szolgáltatta, a koreográfiát Thomas Giles, illetve Hierome Herne tervezte és tanította be. A névsor pontosan tükrözi, hogy egyfajta összművészeti, mai kifejezéssel multimediális produkciót hoztak létre. Az este költségeit Lord Salisbury abból az alkalomból vállalta, hogy éppen aznap nyílt meg a londoni tőzsde. Az előadás menetét, a lebonyolítás minden részletét Ben Jonson pontosan rögzítette. Ezt a rendkívül alapos, a teljes szöveget is rögzítő „jegyzőkönyvet" még ugyanabban az évben kiadatta és bőséges, filológiai pontosságú lapalji jegyzettel látta el.

2 Utalásai tizennyolc klasszikus auktortól származnak! A bevezetésből kiderül, hogy munkájában eszmei „társszerzője" is volt. A mű sajátos szerkezetét ugyanis I. Jakab király felesége, a dán Anna királyné ihletésére alakította ki. A „main masque" résztvevői az előző alkalmakkor az udvar legelőkelőbb hölgyei voltak. Díszes jelmezeikben lejtett konvencionális táncsorozatuk azonban már megszokottnak, tehát unalmasnak ígérkezett. A téma ezúttal az Erényből fakadó Jó Hírnév allegorikus megjelenítése volt. A királyné ezért arra serkentette Jonsont, hogy a változatosság kedvéért, az este bevezetőjéül találjon ki valami ellentétes, kontrasztos „anti-masque"-ot. Jonsonnak az jutott eszébe, hogy a „main masque" elé, amelyben tizenkét híres királynőt kívánt felvonultatni, tizenkét boszorkányt hoz a színpadra: „Nem is maszkajátékként, hanem mozgalmas gesztusokkal gazdagított furcsa látványként". Elgondolkodtató, hogy a bemutató napja, február 2-a Candlemas - azaz Gyertyaszentelő - a rómaiaknál még Pluto ünnepe volt, a középkortól pedig a „téli boszorkányünnep" napjaként szerepelt. Amikor Őfelsége I. Jakab elfoglalta a helyét, vele szemben, a terem túlsó végében hirtelen az „ugly Hell", vagyis a „ronda Pokol" jelent meg, alul lángokkal, fönt mennyezetig érő füsttel. Belőle azonban nem a középkorból megszokott ördögök rajzottak ki, hanem „kongó, pokoli zenével" kísérve tizenegy boszorka. Fejükön, vállukon patkányok, mások derekán kenőcsös tégelyek, mindegyiküknél orsók, dobok, csörgők, zajkeltő eszközök. Jelmezeiket Inigo