Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

MÓDSZER-TANULMÁNYOK - Színjáték-tipológia

MÓDSZER-TANULMÁNYOK 37 Színjáték-tipológia [...] Az a megjelölés, hogy „színjáték előtti" könnyen félreértésre vezethet és ezért már most tisztázni kell. A kifejezésnek ugyanis csak részben van időjelző funkciója, csak részben jelent sorrendbeli elsőbbséget. Úgy „színjáték előtti", hogy ezek az elemek és jelenségek minden bizonnyal éltek és virultak, mielőtt a mi értelmezésünkben vett színjáték bárhol is kialakulhatott volna, de - és tulajdonképpen ez a döntő - éltek és virultak a már kialakult színjátékkal egy időben, párhuzamosan, sőt tovább is, néha még olyankor is, amikor egy-egy színjátéktípus már túlélte magát, lehanyatlott és eltűnt a kultúrtörténet mezejéről. És ezek a valóban idézőjeles „színjáték előtti" jelenségek még csak olyan módon sincsenek időhöz kötve, hogy egy bizonyos század lenne kizárólagos előfordulásuk feltétele. Újra meg újra és nagyon sokszor új kezdeményezésből felbukkannak és bár valóban előfeltételei a színjáték kialakulásának, egyáltalában nem biztos, hogy valódi, teljes színjátékká fejlődnek át. Ez is megvilágítja azt a (történeti okokkal magyarázható) jelenséget, hogy például a magyar folklórban fellelhető nagyon sok alakoskodó, színjátszó szokás semmilyen közvetlen kapcsolatot nem tart a színjáték művészetével és még olyankor is csak nagy néha, érintve ad át anyagot a számára, amikor már egyébként kialakult színházkultúra terjedésének lehetünk tanúi. A kölcsönhatás lehetősége ugyan mindig fennáll, de sokszor éppen a különböző jelenségek különböző konkrét társadalmi feltételezettségű eredete akadályozza meg a vele párhuzamosan létező színjátékformába való átvételét, hasznosítását. Aszinkronitás áll fenn, amelyben néha százados eltolódások sem elképzelhetetlenek. Olyasforma párhuzamot lehetne ezzel kapcsolatban felhozni, mint az emberi tudat fejlődésének egy másik területén, a tudomány és a babona között. Nemcsak egymás mellett élő és különböző fejlettségi fokon álló társadalmak tagjainak lehet a természet valamely jelenségéről objektív tudományos igazsággal bíró, illetve babonás-mágikus világképből származó tudata; egyetlen ember tudatán belül is sokszor lehetünk tanúi a korszerű tudomány és a korszerűtlen babona szerves keveredésének. Úgy látszik, az egyenlőtlen fejlődés elve még az egyes emberek tudatára nézve is érvényes és ezzel a ténynyel éppen művelődéspolitikai téren rendkívül gyakran lehet találkozni.