Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - A 16. századi színjátéktípusok és a shakespeare-i életmű

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN 365 játékon át kívánják tudtul adni szerelmüket az úri hölgyeknek. Jöttüket trombitaszó jelzi, heroldként Moly, Armado apródja szerepel. Az álarcos szócsatában a hölgyek fényes diadalt aratnak. A játék második részében a reneszánsz műveltséget kiaknázó „Kilenc hős"-jelenet („Nine Worthies") következik, a kor szokott antik-biblikus keverékében: a darab szereplőinek egy része Pompejus, Nagy Sándor, Herkules, Makkabeus Júdás és Hektor jelmezében jelenik meg. A játék nem zárul le, hanem egy ügyes fordulattal beleolvad a dráma menetébe. Legjelentősebb - legalábbis dramaturgiai szempontból - a masque beépítése a VIII. Henrikbe, ahol a király és Anne Bullen megismerkedése éppen egy ilyen udvari maszk-játék keretében történik. A külsőségek azonosak: Szolga jelenti be Wolsey bíborosnak a York palotában rendezett bankettjén dob- és trombitaszó, mozsárdurrogás után, hogy váratlan vendégek érkeztek: „Idegenek csoportja Bárkákon érkezett és partra szállt, Most erre jönnek, mint küldöttei Külföldi hercegeknek." (I. felv. 4. szín) Ekkor oboa hangjaira a király és kísérői „pásztor maskarában" lépnek be, s helyettük (talán még a játék őse, a néma mumming emlékeként) a Lord Kamarás ismerteti a vendégek szándékát: együtt mulatni a jelenlevő hölgyekkel. A közös tánc megindul, s a darab tovább folytatódik. Ebbe a témakörbe tartozik még az is, hogy az egyik kutató anti-masque-elemnek tartja a Téli rege említett jelenetét és ugyanebbe a kategóriába sorolja a Macbeth negyedik felvonás első színbeli boszorkánytánc-betétet is.

7 Ez a megállapítás vitatható, mert az „antimasque"-megjelölés mintegy öt évvel a Macbeth valószínű keletkezése után, 1609-ben tűnik fel először Jonson és Inigo Jones The Mask of Queens című alkotásában, ahol is a játék fővonalának édeskés idilli hangulatával szemben az „ellen"-játéknak groteszk kontrasztjellege van. Mindezek a példák azt mutatják, hogy Shakespeare elég szabadon, néha direkt módon, csak betétszerűen használta fel a régebbi játéktípusokat; máskor ironikusan, máskor pedig szerves dramaturgiai funkcióban építi műveibe az őt megelőző és saját kora gyakorlatának különböző színjátéktípusait. A következő lépéssel még mélyebbre szeretnénk hatolni: a teljes művek szerkezete, dramaturgiai szerkezeti sajátosságainak vizsgálata felé. Közhellyé vált annak emlegetése, hogy a kor kialakította a maga „Erzsébet-kori", „shakespeare-i" dramaturgiáját, melynek lényege a kontrasztos jelenettechnika. Azt