Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - A 16. századi színjátéktípusok és a shakespeare-i életmű

362 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Ezeken kívül valószínűleg a miracle play nagy ciklusainak színjátszó-stílusára vonatkozik a Hamlet által adott színészi utasítás, mely óva int attól, aki „outherods Herod", Arany fordításában: „heródesebb Heródesnél" (III. 2.); vagy a Shakespeare előtti durva játékstílusra Falstaff nekigyürkőzése: „Adjatok egy kupa aszút, hadd veresedjék ki a szemem, hogy azt gondolják, sírtam, mert szenvedélyesen kell beszélnem és Kambyses király modorában akarok játszani". (IV Henrik, első rész, II. 4.) - Mindez tulajdonképpen csak a legfelsőbb rétegnek tekinthető. Mindezek a fogalmak és szavak ott repkedtek a levegőben, a szakmabeliek és a felburjánzó színházak látogatói számára ismeretes módon. Azonban az általános szóhasználat felületi jelenségénél egy réteggel mélyebbre kell hatolnunk, és meg kell vizsgálnunk, vajon Shakespeare a kor milyen meglévő, ismert színjátékformáit építi bele műveibe. Ebbe a rétegbe tartozik mindenekelőtt a játék kezdésének a középkori európai színjátékokban kipróbált, jól ismert módja, amely „prológ", vagy „indukció" vagy az ezt a funkciót ellátó „Kórus" formájában nyert megoldást. „Prológ"-gal találkozunk a Rómeó és Júlia I. és II. felvonásának elején, a Troilus és Cressida és a VIII. Henrik bevezetéseképpen. Darabon belüli prológus pedig olyan ,játék a játékban" alkalmával szólal meg, mint a Szentivánéji álom mesterembereinek fellépte előtt a játékosokat jellemző parodizált hangvétellel. Hasonló feladatot lát el az a „Bevezetés", amely a IV Henrik második része elején „nyelvekkel telefestett Hír" alakjában jelenik meg és indítja a drámát. Ajátékkezdés és időkötés szertartását végzi a „Kórus" az V Henrik minden felvonása előtt, évtizedek történelmét átölelő híres soraival. A Téli rege negyedik felvonásának elején váratlanul bukkan fel a prológust mondó Idő és prológusokat mond a „kezdetleges" volta miatt annyit bírált Gower a Pericles kórusaként mind az öt felvonás elején és végén. Utóbbi funkciója már a játékzáráshoz vezet át, amelyben „epilógus" formájában több testvére van. így a IV Henrik második részének végén, az Ahogy tetszik ben (ahol Rosalinda mondja), a Vízkeresztben (ahol a Bohóc záródalaként szólal meg), a Minden jó, ha vége jó ban (ahol is a Király búcsúzik a közönségtől) és a leghíresebb, legköltőibb epilógusban, A vihar Prosperójának varázspálcatörő szavaiban. És emlékezzünk arra a szép darabzáró párdalra, amelyéfelsült szerelmeseket, ezt a nagyon korai vígjátékot kerekíti egésszé; a Tavasz és Tél „Dialogue"jára. A középkor formai hagyománya (talán a lovagi tornák heroldjának kései utódjaként) a shakespeare-i életműben szerves alkotórésszé, magas költőiségű drámai elemmé változott. Olyannyira, hogy a Szentivánéji álom végén egészen természetesnek érezzük Puck búcsúját, amelyet már a szerző sem nevez epilógusnak, holott a csillámló, derűs sorok lényegében azt a feladatot látják el.