Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Példának okáért: a János vitéz
348 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK 8. „A furulyám jaj be búsan szól..." A harmadik felvonás első új dallama, Bagó honvágy-dala, egyszerű négysoros négynyolcados ütemű „népdal-szerű", de szintén az adott helyzethez kötődő megszólalás: „Hej, be messze estem hazulról, / Meglátom-e még a hazámat, / Szívbéli mátkámat - / Vándorfecske száll, száll, elfele, / De szívesen szállnék el vele, / Szállj el fecske messze hazámba, /A rózsám házára." Cifrázás mentes, őszinte lírai megnyilvánulás ez is. 9. „Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze támad..." A daljáték utolsó új száma Esz-dúrban, lefelé mozgó kvintekben megszólaló kezdőmotívuma a harang kongására emlékeztet. Ez nem önkényes megállapítás. Maga Kacsoh emlékezett rá, mint ihlető motívumra. (Ezúttal, kivételképpen, családi hagyományra hivatkozom. Édesanyám, Hlatky Ida, zongoraszakon Thomán-növendék volt a Zeneakadémián, majd énektanárnő lett, és személyesen is jól ismerte Kacsoht. Ö hallotta a zeneszerzőtől, „szakfelügyelőjétől", és adta tovább nekem ezt a magyarázatot.) - A jellegzetes dallam többszörösen beleszövődik a darabzáró jelenetsorba, illetve - talán azonnali népszerűsége okán - az 1905-ben összeállított Nyitány kezdő motívuma lett. Maga Kacsoh egy későbbi tanulmányában így jellemezte az elért eredményt: „végre legújabban sikerrel kísértették meg a magyar zenének nagyobb méretű, egész felvonásokat betöltő alkalmazását, így Szabados Béla Szép Ilonkájában és e könyv írója János vitézében és a Rákócziban." - Felismerte ezt a másfajta hangvételt Csáky Móric Az operett ideológiája és a bécsi modernség című kultúrtörténeti tanulmányában, amikor a cigányzenével azonosított operettbeli magyarnótáktól eltérő kivételként említi „az 1900 körüli magyar dalművek"et, például Kacsoh Pongrác János vitézé t. 2 7 Nemzet - Nacionalizmus - Honvágy Szinte külön tanulmányt érdemelne az a sajátos problémakör, amely a Kacsohdaljáték sikertörténetével foglalkozókat, elsősorban a jelen dolgozat elején említett Nagy Ildikó, illetve Huber Beáta figyelmét is magára vonta: tudniillik a mű „nacionalizmusának" a kérdése. Azon sem lehet csodálkozni, hogy többnyire elmarasztaló következtetéseket vontak le. Hiszen ezt a fogalmat, főként a közelmúlt évtizedeiben, szinte kizárólag pejoratív konnotációval lehetett használni. Szélsőséges formájában Magyar Bálintnak zl Magyar Színház története című, 1985-ben megjelent monográfiájában lehet olvasni a János vitézről: „naivul nacionalista operett", sikere pedig „nemzetiszín lobogós, hazafias szédület hátán
