Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Példának okáért: a János vitéz

336 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Amikor Bakonyi elkészült az első felvonás vázlatával, felkereste Heltai Jenőt azzal, hogy „Petőfi János vitézé bői akar operettet csinálni és zeneszerzőt talált is már hozzá Sztojanovits Jenő személyében. Kérte, hogy az operette verseit én írjam meg és egyebekben, különösen a szöveg humoros részeinek megírásában, legyek segítségére." Nagyjában ismertette a cselekményt és kijelölte azokat a helyeket, ahová a verseket be akarja illeszteni.

7 1903 nyarát Bakonyi Velencében, a Grand Hotelben töltötte, és ott írta meg a második felvonás vázlatát, majd azt is elküldte Heltainak. Ekkor készült el a készülő mű első verse, a Királykisasszony dala.

8 A Zenevilág szeptember 15-i számában a következő „előzetest" lehetett olvasni: „A Királyszínház [sic!] már közzétette az előadandó újdonságok sorozatát. Ebből a sorozatból bennünket főleg a magyar szerzőktől származó darabok érdekelnek, melyek között néhány valóban figyelemre méltó zenés darab akad. Első sorban említjük Bakonyi Károly regényes operettejét [sic!], melynek szövege Petőfi népies éposza [sic!] nyomán készült." (Nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Király Színház megnyitására csak november 6-án került sor az Aranyvirág című operettel. A János vitéz című daljáték bemutatójáig pedig még több, mint egy esztendőnek kellett eltelnie! Tehát mindazok az anekdoták, amelyek a Petőfi-adaptáció váratlan felbukkanásáról, a benne résztvevők ismeretlenségéről szóltak és szólnak, tájékozatlanságukról vagy romantikus dramatizálási szándékukról tesznek tanúbizonyságot.) Még ugyanaz év december 27-én A Hét című folyóirat részleteket közölt a János vitéz második felvonásának szövegéből. Úgy tudja, hogy Sztojanovits lesz a daljáték komponistája, aki „a Csárdás balettjében fényesen bebizonyította nagy érzékét a népies iránt".

9 1904. január 26-i számában a Zenevilág a Király Színház Fecskék című előadásáról szólva, bizonyos kritikai megjegyzést tett Fedák Sári játékát illetően: „Játékának jelenlegi stádiumát mélységes udvariasságból ultraindividualizmusnak nevezzük, bár azt hisszük, a magyar nyelv ropogós kifejezései között jellemzőbb is akadna arra, amit a k[is]a[sszony] véghez visz a színpadon, hajó kedve van." - A március elsejei számban pedig, ezúttal a Toreador című produkcióval kapcsolatban dícsérve-bírálva írja a kritikus: „Főleg pedig a genialitásaival minden hülyeséget elfogadhatóvá cicomázó Fedák Sári [...]". (Ismét egy megjegyzés: valószínűtlen, hogy Fedák ne szerzett volna tudomást arról a lapról és szerkesztőjéről, ahol ezek a kedves csipkelődések megjelentek.)