Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Zenés színpad - vidám játék

ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK 325 nos érzés gyönyörűsége köt le bennünket. Meghosszabbodnak a pillanatok, s a legszebb közülük szinte örökké tart. A száguldó rohanást sem egyetlen zenei futam fejezi ki, hanem - mint nagy szimfóniák óriási lendületű zárótételeiben, vagy egyes nagyzenekari szimfonikus költeményekben tapasztalhatjuk - zakatolva-rohanó motívumok változva-ismétlődése, egymásra tornyosulása, az elviselhetetlenségig való fokozódása. A szédületes lendületű rohanás zenei kifejezése több és tartósabb, de lebonyolítása is tovább tart, mint a hétköznapi élet hasonló lehetőségei. Ezért azt kell mondanunk, hogy a zenei ábrázolás a való élet időszámításához képest lassítja az idő múlását. Úgy gondoljuk, hogy egészen világos most már: minden olyan esetben, amikor a színpadon a szöveges anyagnak és a zenei anyagnak találkoznia, keverednie, ötvöződnie kell, tulajdonképpen két, egymástól alapvetően eltérő művészi alkotói-ábrázoló elv kerül szoros kapcsolatba egymással. Sűrítés és lassítás, ez a két egymásnak ellentmondó elv, s ezzel kell számolni mindenkinek, aki olyan színpadi alkotást hoz létre, rendez, játszik vagy néz meg és bírál, amelyben ez a két tényező bármilyen arányban, de jelen van. Talán nem felesleges azt sem megjegyezni, hogy lehetséges a mindennapos élet időmúlásának megfelelő, azzal teljesen azonos időszámítás részleges színpadra vitele is; erről azonban, illetve ennek a fajta időszámításnak a művészi alkotáson belüli semlegesítő (akaratlanul vagy tudatosan ilyen) hatásáról még később részletesen is kell, hogy szó essék. Összefoglalva: a zenés színpadi alkotásokban három időszámítási rendszer fonódik össze egymással: a sűrítő, a lassító és a semlegesítő. Idoszámítási rendszerek és színpadi műfajok A színháztörténeti tapasztalat azt mutatja, hogy rendszerint az lesz egy-egy új műfaji meghatározás egyik oka, ha a fenti három időszámítási rendszer aránya a műalkotások egy bizonyos csoportjában megváltozik, ha a szöveges és zenei részek aránya és jellege bizonyos határozott, állandósuló vonásokat mutat. (Ebben az összefüggésben a zenés részekhez tartozónak vesszük a tánc rákapcsolódását az előadás egyes részeire, mert, ha más ábrázoló eszközökkel is, de szintén a cselekmény lefutását lassító hatással van. Természetesen akkor is, ha a táncegység önmagában véve gyors alaptempójú.) Éppen ezért ezt az arányt tekinthetjük a műfaji differenciálódás egyik lényeges tényezőjének, s úgy gondoljuk, hogy ezzel egyben a kategorizálás lehetőségeit is megteremtettük. Eb-