Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

300 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK tójától kezdve (mert azóta többször felújították) töretlen szériában futott 1951 szeptemberétől 1955 januárjáig. A későbbi felújítással együtt a Déryné Színház 750-szer játszotta kb. 175 000 néző előtt. Alig lehet ennek a ténynek a kulturális, közművelődési jelentőségét túlbecsülni. És nemcsak ez az egy Moliéremű került az együttesek színpadára: nagy siker volt A fösvény is és gazdagabbá tette a képet a Botcsinálta doktor, a Dandin György és A nők iskolája bemutatója is. Persze, klasszikusokról beszélve azonnal Shakespeare-t kéri számon az ember. Shakespeare falun? Ennek a feladatnak valóban egy kicsit később gyürkőzött neki a színház, 1954-ben, amikor az Ahogy tetszik előadását indította útra (181 előadását közel hatvanezren látták); ezt azután nagyjából egyenletes időközökben követte A makrancos hölgy, a Rómeó és Júlia, majd két tragédia, a Hamlet és az Othello, hogy azután 1971-ben megint vidámabb hangvétellel jelentkezzenek, a Szentivánéji álommal. Kritikák hosszú sorát lehetne idézni az ország minden sarkából, hogy felmérhető legyen, mit jelentett az „ismeretlen" Shakespearerel való találkozás. Amikor a nagy angol drámaíró születésének négyszáz éves jubileumát ünnepelte a Déryné Színház a Hamlet előadásával, akkor foglalta össze a színház főrendezője, Kertész László a Népszavában megjelent cikkében a felmerült problémákat, mondván: Ez az előadás „meglehetősen nagy port vert fel. Es nemcsak az út porát, amely hűségesen kavarog az együttes országjáró buszának nyomán. [... ] Hét év előtt, a Rómeó és Júlia bemutatásakor sokan azt kérdezték furcsálló, kétkedő hangon: van ennek értelme? - Értik ezt falun? Túl magasra emelik a mércét. - Mások úgy vélték, nemcsak a falunak, a Déryné Színháznak sem való Shakespeare [...]. De elfelejtkeznek Shakespeare lényegéről. Nagy tévedés például azt hinni, hogy az egészséges ösztönnel nevető falusi néző elrontja a drámai feszültséget, ha „elkomolytalanodik". Szó sincs róla. Ahogy Hamlet Yorick koponyájához nyúl - csenddé komolyodik a nevetés, elmélyülten figyelővé a tekintet. A Shakespeare-t lakkozóknak, a falutól (vagy a falut tőle?) féltőknek vissza kellene gondolniuk, milyen is volt a Shakespeare-ősbemutatókszínhelye és közönsége [...]. Nem lehetetlen, hogy a mai magyar falu színházi közönsége sokkal közelebb áll Shakespeare színházához, mint azok a finnyás lelkek, akik kétségbe vonják a falusiak érettségét az ilyen művek befogadására". Mert hiszen az a közönség, amely már az 50es évek elején sikerre vitte, tárt szívvel fogadta Moliére-t, egy évtizedre rá együtt fejlődve az ország egész kulturális életével - készséges befogadója lett a legnagyobb remekműveknek is, bármikor keletkeztek is azok. Ezt bizonyították a színház egyéb klasszikus előadásai is. A visszhang azonos volt (hogy a szerzői ábécében menjünk), s néhány érdekesebb produkcióról