Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

298 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK bele a tájszínházi ellátottság körébe. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a színház országos színházzá fejlődött. Nézőit és megtett kilométereit egyaránt milliós számokkal kezdte mérni. S a körülmények, a működés feltételei korántsem fejlődtek azonos arányban a feladatokkal. Sikerült ugyan három helyen - Székesfehérváron, Szombathelyen és a Salgótarján melletti Baglyasalján -, úgynevezett központi szállásokat kialakítani, hogy ne kelljen állandóan a fővárosból végtelen utakat és „üres" kilométereket megtenni s rossz kis vidéki szállodácskák „kegyelmére" bízva találni nyugvóhelyeket. De közben váltogatni kellett a fővárosi központot, magát az alkotó műhelyt, ahol a produkciók szoros egymás mellettiségben készültek. 1954-ben át kellett adni a kis Madách Színházat és két évre a Kölcsey utcai volt Omnia moziba költözni; a helyzetet csak az javította némiképp, hogy 1955 októberének végén a Nagymező utcában, a jelenlegi Irodalmi Színpad helyiségében rendezkedhettek be, egy olyan épületben, amely mégiscsak színházüzem számára készült. A következő év hozta meg az új elnevezést is: ekkor vette fel a most már a szocialista magyar színjátszás elismert részévé vált szervezet a Déryné Színház nevet. A változás igazi oka ezúttal is a közönségben, a társadalomban rejlett. A magyar parasztság ezekben az években már elindult az új életforma megteremtése felé, amely út során, ha még nem is szűnhettek meg az alapvető különbségek a falu és a város között, a világosan kitűzött cél mégis úgy hangzott, hogy a falvak élet- és munkafeltételeit közelíteni kell a városi munkához és élethez. A városiasodó és csakhamar várossá előlépő nagy települések lakóit egyre kevésbé elégítette ki az, hogy hozzájuk csak egy „falu"-színház jár; és valóban, talán szerencsésebb volt az egész ország színházát a magyar színháztörténet legendás alakjáról, a nemzet lelkesedését mintegy megszemélyesítő Déryné Széppataki Rózáról elnevezni. Mert lassanként az országos elismerés is megszületett. 1953-ban az együttes meghívást kapott a III. Vidéki Színházi Hétre, hogy legjobb produkcióját bemutassa. Ekkor Egri Viktor Közös út, majd 1954-ben Csizmarek Bújócska című zenés vígjátéka, 1955-ben Zapolska Dulszka asszony erkölcse című társadalmi drámája, végül 1956-ban Sásdi Sándor Cseresznyevirág című paraszttragédiája jelezte az egymást követő fesztiválokon a színház sokoldalú, egyéni hangvételű munkáját De közben a színház hű maradt a faluhoz is. 1958-1959-ben még mindig olyan településeken tartotta legtöbb előadását, ahol a lakosság létszáma a 3-5000 fő között mozgott. [... ] Lassan-lassan az együttes újabb és újabb feladatokat vállalt. 1958-ban azt - s ezt a munkáját azóta is egyre céltudatosabban végzi —, hogy évente 240 előadást