Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Félidő táján... (1943-1946)

288 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK vázlat - Németh Antal jegyzete - tartalmazza a lehetséges játszóhelyeket (pl.: „Beremend - vendéglő, 100 fő; Mohács - iparoskör, 250 fő; Siklós - szálloda, 200 fő," stb.), valamint az egyes helyeken tartható előadások számát és a bevonható közönségrétegeket: a felnőtt átlagközönség színházi ellátása mellett ifjúsági, katona-, munkás-[!] és levente-előadásokat is terveztek. A műsorkeretet negyvenöt darabcím jelezte: huszonöt prózai mű és húsz operett, hat-hat, illetve ötöt előadással. Ez a terv semmiképpen sem rugaszkodott el a valóságos lehetőségektől. Ezen a körutazáson magam is részt vettem. 1941 óta a pesti Nemzetiben mint Németh asszisztense: lektor, fordító, tolmács és rendező működtem, és most bevontak ebbe a munkába is. Dramaturgi minőségemben el kellett készítenem egy konkrét hároméves „prózai" műsortervet, hatvan darabcímmel. Utólag átvizsgálva a három következő évad tényleges műsorát, kiderül, hogy az eredeti tervből tizenöt mű került színre, s ehhez még hozzá lehet számítani tizenhat olyant, amely a tervezettekhez méltó értéket képviselt. A vidéki igazgatóktól nyert értesülések szerint egy társulat szervezetét akkor lehetett gazdasági szempontból reálisnak tekinteni, ha a színészgázsik összege prózai együttesnél nem haladta meg a várható bevétel harminc [!], zenés együttesnél a negyven százalékát. Ha a társulat ennél nagyobb volt, akkor kiegészítő támogatásról, valamiféle szubvencióról kellett gondoskodni. Ez a szubvenció az új pécsi társulat esetében, állami segítséggel kiegészítve, biztosítottnak látszott. A már említett, nagyvonalúan elgondolt „táj-működés" azonban a front közeledtével nem valósulhatott meg. Az évad szerkezete így egy őszi „betanuló állomásra" (Kaposvár), a pécsi főszezonra és a nyári „utánjátszó" állomásokra (Baja, Mohács) módosult. Eközben persze a teljes társulat „mozdult". 1943 augusztusának első napjaiban eldőlt, hogy „delegált igazgatói" minőségben engem bíznak meg az új típusú színház vezetésével; a megoldást a minisztérium és a Színházi Kamara is elfogadta. A fővárosi Nemzeti Színházzal való együttműködésnek jelentős előnyei ígérkeztek. Valamiféle „aurája" lett az új kezdeményezésnek, köszönhetően a pesti patronátusnak, az állandóság kilátásainak, a város hangsúlyozott figyelmének, azaz egy újfajta társadalmi elfogadottságnak. Fontosnak bizonyult többek között Fábri Zoltán díszlettervezői jelenléte, aki az első évad négy bemutatójához tervezte a díszleteket (Árva László király; Háry János; Lehár: Hercegkisasszony; Éjféli dal című revü). Rendezői megbízást kapott az akkor még a pesti Nemzeti Színháznál működő Tompa Miklós, a marosvásárhelyi Székely Színház későbbi híres szervezője-alapítója. Jelentős lépésnek bizonyult, hogy a Színi Akadémia 1943-ban végzett