Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Misztériumjátékok a Nemzeti Színházban, 1924-1943

250 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK zi tagja volt), és következetesen támogatta a vallásos-nacionalista irányzatokat. A „vallási reneszánsz" - amely egyébként már Szekfű Gyula megítélésében is „álságos neobarokk" környezetet teremtett maga köré - elsősorban a középrétegeket, illetve a városi polgári lakosságot érintette. A társadalom mentalitását meghatározó értelmiségi, alkalmazotti, »közbülső« rétegek több ponton is közvetíteni tudták a hitéleti mozgalmakat. Eszmei „közbülső réteggé" válhatott természetes módon az irodalom és a színház is. Az irányzat reprezentatív folyóirata lett a Napkelet, amelyet Tormay Cecil a Magyar Irodalmi Társaság támogatásával indított. Munkatársa először Horváth János, a kiváló irodalomtörténész és a Petőfi-tanulmányaival feltűnt Hartmann János volt. Ezután Németh Antal és Kállay Miklós vette át a szerkesztői munkakört. (Kettőjük színházi együttműködésével A roninok kincse bemutatóján találkozhattunk. Később Kállay volt a szerzője a jelen tanulmányban is tárgyalt Godivának.) Az Eucharisztikus Kongresszus évében kivételesen még a magánszínházi szféra is csatlakozott az egyébként „nemzeti színházinak" nevezhető irányzathoz. A Magyar Színház Lavery Az Úr katonái, a Pesti Színház Strindberg Húsvét, a Belvárosi Színház Orbók Attila A kapu előtt című darabjával járult hozzá a nagy nemzetközi vallásos rendezvényhez. Mindezek az alkalmak az úgynevezett „keresztény kurzus" eszmei-szellemi-művészi igényeit valósították meg. A misztériumjátékok „konfliktusainak" végső megoldása mindig a „csoda" - a Megváltás, az Üdvözülés csodája. Valami, ami kívül esik az emberi erőfeszítések lehetőségein. Megerősíti nézőiben az etikus-vallásos magatartás szükséges voltát, de a megoldást az isteni kegyelemre bízza. A „csodavárás" lelkiállapotát erősíti. A szabadulást a transzcendencia világától várja. A magyarság éppen adott történelmi állapotában nyilván hasznosnak bizonyult minden ilyen tartalmú „üzenet". Még egy megjegyzés. Az európai kultúra történetében évszázadok óta jelen voltak a misztériumok, moralitások, mirákulumok. Ezek azonban, lényegük szerint, szakrális térben, papok, hívők szervezésében és részvételével jöttek létre. Az 1920-1940-es évek Magyarországán, a Nemzeti Színházban viszont profán térbe emelték át a játékokat. Megvalósításuk felelősségét a színjáték hivatásos mesterei - drámaírók, rendezők, szcenikusok, színészek - vették a kezükbe, és a „kulturális terméket" a repertoár részeként, esetleg bérletben, produkcióként, belépődíj ellenében bocsátották a közönség rendelkezésére. Egyébként igyekeztek egyházi ünnepekhez, különleges rendezvényekhez kötni ezeket a bemutatókat. Kétségtelen, hogy színjátéktipológiai szempontból teljesen új alkotói forma keletkezett.