Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Németh Antal enciklopédiája - Színészed lexikon, 1930

236 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK aktív tagja volt a megújulni kívánó hazai színházművészetnek: Forgács Rózsi színházának volt tagja, 1928-ban pedig részt vett Rékai Andrással a Színpadművészeti Stúdió, illetve Palasovszky Ödön Rendkívüli Színpadának a megszervezésében. Nem véletlen tehát, hogy a lexikon számára ő írta tizenöt [!] hasábon a „Magyarországi kísérleti előadások"-ról szóló, a hazai kortárs avantgárd-próbálkozásokat bemutató szócikket. Tovább kell lépnünk. Az eddig felsorolt, távolról sem teljes színháztörténeti anyagot olyan szócikkek egészítették ki, amelyeket manapság a színjátéktípus fogalmával szoktunkjellemezni. Szerepelt ezek között az „Alakoskodásokétól (tizenkét hasáb) kezdve a „Zsonglőr"-ig igen sokfajta, a fő cikkekben is említett, de itt bőven tárgyalt forma. Például a „Commedia dell'arte" (tizennégy hasáb), a „Görög mozdulatművészet" (tíz hasáb) éppúgy, mint a „Kabaré", melynek magyarországi történetét Nagy Endre írta meg. Ide került a „Bábjáték - Faust-bábjáték", „Japán bábjáték", „A magyarországi bábjáték története", a „Modern művészi bábjáték" (ez utóbbit Németh Antal írta meg), a „Mimosz", a „Pantomim". És gondolom, ide kell számítanunk az egyes fontos szerepkörök ismertetését is az Anstandsdame alakjától a Bizalmason és Cigányon át a commedia dell'arte minden ismert szereplőjéig, és persze a Hős-HősnőIntrikus-Komika-Tragika-Szubrett és Rezonőr alakjáig. Végül, ismét csak a színháztörténeti fejtegetések kiegészítéseként fogadhatjuk el az egyes színházi városokról szóló ismertetéseket Bécstől Weimarig, Berlintől a Théatre Libre mozgalmáig, Debrecentől Salzburgig vagy éppen a Moszkvai Művész Színházig. Németh Antal legnagyobb terjedelmű hozzájárulása a saját szerkesztésű enciklopédiához a „Rendezés és története" című huszonkét hasábos kis-esszéje volt. Ebben a témakörben hazánkban itt volt olvasható az első átfogó történetielméleti összefoglalás. Tizenkét alfejezetben mutatta be ennek a sajátos művészi tevékenységnek a kialakulását, megállapítva, hogy a szó „értelme nem állandó, hanem stíluskorszakok szerint változó, végeredményben azonban a színpadi előadásnak valamiféle művészi princípium alapján való tudatos kialakítását jelenti a rendező által". Ezután veszi sorra az „exotikus népek" teátrális rendezvényeitől kezdve elsősorban az európai gyakorlat kialakulását-változásait. A DC rész a „színpadkép stílusforradalmának kezdetei"-ről szól. Tulajdonképpen innen eredezteti a naturalista igényeket éppúgy, mint az „öncélú teatralitás" kezdeményeit, a „modern orosz rendezőművészetet" és hatását Európára. AXIII. rész fő megállapítása a „visszatérés a drámához, mint a rendezés alapvető tárgyához", hogy azután tudomást vegyen a „sporadikus rendezőművészeti kísérletekről is.