Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 181 zeti műsorrendjének kritikáját. Ezután azonban lényegében minden akció megszűnik. - A zenetörténet megállapítja, hogy Mosonyi Mihály munkássága is ekkor indul el a hanyatlás felé; Erkellel való háborúzása miatt operái nem jutnak el a Nemzeti színpadára, csak kórusai találják meg a nyilvánosságot.

23 - Dobsa életírója megállapítja, hogy „1863 óta (atyja halála), az irodalommal már keveset foglalkozott, nem mintha forrásai kiapadtak volna, hanem mert azt tapasztalta, hogy mellőzik. Elvonult a magányba, s csak 1869-ben jelenik meg újra a nyilvánosság előtt [...]."

2

4 Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a családi gyász mellett egyéb fékező tényezőket is feltételezünk, már csak az időpont egybeesése miatt is. - 1863-ban kezdődik Vajda János „bojkottja" is, amely életének egyik legfontosabb eseménye. „Valósággal két félre szakítja azt. Sikeresnek induló pályája megtörik, a megbecsült költő üldözött lesz. Ami lapjai elvesztése után történik vele, a legutóbbi időkig homályban maradt: Vajda éppúgy nem szívesen emlékezett meg róla, mint ellenségei."

2'' Az aláírókat egyébként - s talán főként a fiatalokat - rövid időn belül a szó szoros értelmében megtizedelte a halál. Bajza Jenő még 1863-ban halt meg. 1864-ben Beniczky Emil, Hegyi Gyula és Zilahy Károly, akivel kapcsolatban ezt jegyzik fel: „Tragikus jellemzője a korabeli értelmiség gyötrelmeinek a 26 évesen halódó Zilahy Károly levele, amelyben immár csak azért könyörgött, hogy tegyék szabaddá lefoglalt Petőfi-monográfiájának forgalmát [,..]."

26 A legnyomorúságosabban azonban Reviczky Szevér végezte - szinte puskini sorsban osztozva. 1864. szeptember 24-én Elek Gusztáv szabolcsmegyei birtokossal pisztolypárbajt vívott (a tudósítás szerint több évi gyűlölködés eredményeképpen); a golyó Reviczkyt „jobb szemében találta s két ujjnyira befúródva az agyban megakadt [...]. Az ellenfél, a segédek s az orvosok a borzasztó tett színhelyét kocsikon sietve elhagyták, s a holttetem körülbelül 5 óráig a ligetben feküdt a szakadó zápor által mosva."

2

7 A „csoportosulás mint eszme" az adott körülmények között megbukott, megsemmisítették. * * * Színháztörténetünk eddigi értékelésével ellentétben a petícióról és körülményeiről megváltozott, árnyaltabb képet kell alkotnunk. - 1862-ben a színház nem kötötte meg az uralkodóval „a maga külön kiegyezését"

2

8, hanem a Schmerling-provizórium oktrojálta rá az együttesre bizalmi emberét, az adminisztrátorként kétségtelenül bevált udvari tanácsost, Radnótfáy Nagy Sámuelt;