Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció

170 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Az „adományozás"-nak is megvolt a maga története. A szabadságharc bukása után a színház köztudomásúan igen rossz anyagi helyzetbe került, főként régi támogatóinak a közéletből való szinte teljes kiszorítása miatt. A hathatós segítség gondolata 1858-ban a „hazafias érzelmű főnemesség"

3 részéről fogalmazódott meg; milliónál is nagyobb összeget írtak alá, de politikai okokból a gyűjtést, tehát az ajánlat realizálását, abba kellett hagyni. A ténylegesen öszszegyűlt összeg kamata végül is évi 10 000 forintot tett ki; kezelőjéről ezt nevezték később Károlyi-alapnak. A színház adósságai azonban ennek az összegnek a többszörösét tették ki. Amikor 1862. június 14-től kezdve a „távollévő Nyéky Mihályt" Radnótfáy Nagy Sámuel kezdte megbízásból helyettesíteni, első dolgának tekintette, hogy fölmérje a színház anyagi helyzetét, melynek eredményeképp még az év szeptember 26-án 100 000 forint segélyt kért az „országos alapokból" („eine Unterstützung aus den Landesmitteln"). Forgách Antal gróf, magyar kancellár, október 10-én támogatólag terjesztette tovább a kérést, melyet azzal is indokolt, hogy az adott körülmények között egy ilyen gesztus „megkettőzött köszönetre kötelezné az egész nemzetet". Az uralkodó, aki ekkor Ischlben tartózkodott, négy nap múlva megadta az elvi engedélyt.

4 Nem tisztázódott azonban a színház vezetésének jogi állapota, s ez a királyi szubvenció felhasználásának módját is kérdésessé tette. A problémát a legalaposabban a Pesti Napló 1862. november 12. és 13-i számában közölt két vezércikk fogalmazta meg, „egyedüli alkotmányos testületnek" minősítve a feloszlatott országgyűlés által létrehozott bizottságot és azt javasolta, hogy ez a bizottság „szakértő igazgatót nevezzen ki". írta pedig ezt akkor, amikor, igaz, csak megbízásból, gyakorlatilag Radnótfáy Sámuel volt a színház vezetője. Közvetlen felettes testületnek ekkor az ún. Comité számított; elnökeként 1861 óta gróf Károlyi György működött. A Nemzeti Színház Zsebkönyve, amely az 1863-1864-es évadról közölt adatokat, megadta ennek a testületnek a korabeli pontos meghatározását is: „Ő cs. kir. Fönsége Magyarország volt főkormányzója által a nemzeti színház ügyvezetésére kegyelmesen kinevezett magas Bizottmány";

5 ebben Radnótfáy Sámuel udvari tanácsos két minőségben szerepelt, ti. mint a Bizottmány egyik tagja, másrészt, mint a „Hivatalos osztály intendánsa". Ez utóbbi minőségében vezette a színház mindennapos ügyeit. A közvélemény, a sajtó nagy része a színház irányításának ezt a szerkezetét és módját az ország törvényeivel ellenkezőnek minősítette és kezdettől fogva támadta, „nem a személyt, hanem az intendánst".

6 Az abszolutizmus által elfogadott vezetés mellett és „alatt" azonban lényegében 1861 óta újra meg újra felbukkant egy másik megoldás szükségességé-