Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

BALOGH GÉZA: Egy színháztudós életútja

E

bben a kötetben hét évtized alatt készült tanulmányaimból válogattam. Időrendi sorrendbe állítva, túlságosan vegyes benyomást keltenének. Ezért az esszéket tematikus csoportokba rendeztem - véleményem szerint -, így egységes képet alkotnak. Ezt az egységet következetes színháztörténeti szemléletem alakítja ki. A színjátékos jelenségek különböző történeti kérdéseivel foglalkozva, tudatosan a nem-irodalmi megközelítést tűztem ki célul és alkalmaztam. Mindig az érdekelt, milyen körülmények között, milyen feltételekkel, lehetőséggel teremtették meg a színházi előadást. A tematikus fejezeteket, melyek néhány visszatérő problémakört tárgyalnak, az elemzett jelenségek időrendjét követve alakítottam ki. Egyetlen kivétel a Mozaiklapocskák című bevezető fejezet. Arra az óhatatlanul felmerülő belső kérdésre próbál nem-szokványos választ adni, hogy „hogyan is keveredtem én a színház csodálatos világába?" Részben a családi legendáriumból, részben a saját emlék-töredékeimből kerülnek ki ezek az igen különböző „lapocskák". Mindenesetre olyan erejük volt, lehetett, amely - így utólag belegondolva - errefelé terelgethette érdeklődésemet, végső kötődésemet. Az olvasó tapasztalhatja majd, hogy némely írás vita részeként született, másokban a színháztörténeti kutatások új tájaira merészkedtem. Néhányuk ilyen például az 1811: „Leár" magyarul - közkeletűvé vált hamis szemléletet cáfol. Megint mások eddig figyelmen kívül hagyott összefüggéseket derítenek fel. De mindenképpen közös bennük a színi gyakorlat figyelembe vétele. Ez a szemléletmód nyilván abból is ered, hogy 1941 és 1957 között a magyar színházi élet gyakorlati munkájában - mint dramaturg, rendező, főrendező, igazgató - vettem, vehettem részt. Szívből köszöntöm az olvasót!