Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - 1811: „Leár" magyarul - Színháztörténeti háttér Történelmi sikersztori
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 111 írta Schákespeáré". A fordító neve nem szerepel. Rajta van viszont a szereplők listája, amelyre később még ki kell térnünk. Annyit mindenesetre már most rögzítenünk kell, hogy a címszerepet „Vvándza" [így!] játszotta. A bemutató előadás helyszíne külön figyelmet érdemel. Az együttes helyzetét két külső körülmény határozta meg. Az első az volt, hogy 1809. október 25-én meghalt az addigi nagy mecénás és vaskezű irányító, báró Wesselényi Miklós. A társulat addigi formájában szétbomlott. A másik az az intézkedés, amely 1810 júliusára erdélyi országgyűlést hívott össze Kolozsvárra. Ez a tény nemcsak azt a reményt erősítette, hogy komoly lépések történnek az állandó színház továbbépítése ügyében, de azt is, hogy egy ideig az addiginál nagyobb közönségbázisra lehet számítani. Az elsőben valóban történt intézkedés. A második azonban csalódást hozott: az uralkodó 1811 augusztusára már Pozsonyba hívott össze a mindkét hazára szóló országgyűlést, a kolozsvári közönség tehát megcsappant. 4 Problematikussá vált az előadások helyszíne. 1807-től ugyan rendelkezésre állt gróf Rhédey László „nagyterme". Ferenczi Zoltán leírása szerint ez azonban „mind kicsisége, mind alacsonysága miatt színháznak célszerűtlen volt: galléria (karzat) és páholyok nem voltak benne". Ezért két év múlva a gróf a ház „nagy termével az emeletet egybevágatván, három sor páhollyal, földszinttel és karzattal csinos színházat csináltatott". 5 Az újonnan szervezett magyar színtársulat azonban mégsem használhatta ezt a helyiséget. Amikor 1810 elején Wándza Mihály színházszervezési szándékkal Kolozsvárra érkezett, ez a terem nem állt rendelkezésére. Rhédey gróf bérajánlata ugyanis túl magasnak bizonyult, aminek az lett a következménye, hogy a tulajdonos a Johann Gerger-féle német társulattal egyezett meg. Attól kezdve egy évtizeden át a németeké volt a nagyterem. A magyarok ekkor báró Wesselényi özvegyéhez fordultak, aki átengedte számukra az úgynevezett „lóistállót". Február 20-án Wándza átvette az özvegytől a még báró Wesselényi által szerzett „színi készülékeket és a bibliothécat" és elkezdte a szervezkedést. Amint azt társulatának egyik tagja, Rácz Sándor megírta, akkor Wándza „három hét alatt - oly szép - oly fényes és pompás színházat állít elő: melynél szebb még nem volt, s nem is lesz soha a magyarnak. [...]. Az egész színház ki volt festve belülről, hol Vancza [így!] úr minden ecsetvonással remekelt: némely függöny creditor selyemből, némelyik vékony rumburgerből volt készítve, s ezeken a festés bámulatos. A 30 páholy Bécsből hozatott - kárpitos munkával volt borítva, az oldalfüggönyök külömbféle nehéz atlaszból - arany és ezüst rajtokkal, a Gubernátori páholy pedig egészen veres bársonnyal készítve.
