Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Nagy András: Történetet írni
8 NAGY ANDRÁS: TÖRTÉNETET ÍRNI csak maga az egész történet folyamata mutatkozik meg. S mintha a történetírás ekként maga is történetet írna: modelljévé és sémájává válva annak, aminek sokáig még a szinonimája sem lehetett. * Amikor a dinamó felfedezőjéről - egyébként jelentős szerzetesről - elnevezett pályázat hírét vettük, 1 méltán tarthattunk attól, hogy a zseniális tudós „innovációjának" fényében elhalványul, hogy maga is szabad szellem volt, hívő, pedagógus, vívódó lélek. Mígnem tovább olvasva a kiírást, az úgynevezett „hatodik alpont" helyre nem állította bizalmunkat abban, hogy elválaszthatatlan a kettő: nincs innováció, úgymond „humán fejlesztés" nélkül, mert a legkáprázatosabb felfedezések, technológiai újítások ugyanazt szolgálják - „ideálisan" -, amit például a dinamó „reálisan": a szellemére büszke embert. De azért kellett még hozzá baráti biztatás, naiv bizalom és némi vakmerőség, hogy belevágjunk, és azután mind lázasabb tervezgetéseink során mindjárt meg is értsük: mintha itt voltaképpen elsősorban mirólunk volna szó. 2 Rólunk, akik történetet írunk - a színházét -, és akik részesei is vagyunk ugyanennek a történetnek. Akik jól sejtettük, hogy fordulópont előtt áll tudományterületünk, és hogy megannyi mozzanat már előkészítette ezt a fordulatot, amelyet nekünk kell megtennünk. És ennek elválaszthatatlan része az a technológiai tudás, ami rendszerekben, informatikai sémákban is létrejött. És ennek nyomán elsősorban éppen annak a korszaknak a történetét tudjuk majd rögzíteni, megmutatni, az érdeklődők elé tárni, ami mindeddig megíratlan. A távlattalan és mégis meghatározó közelmúltét, az elmúlt félévszázadét - más szavakkal: a színháztörténeti kézikönyv-sorozat negyedik kötetét, amely az államosítás évétől legalábbis a rendszerváltásig, de inkább napjainkig követi azt, ami történt és történik velünk. Hiszen nem csak egy új évszázad kezdődött el nemrég, kicsivel korábban pedig véget ért egy történelmi korszak - de főként: olyan súlyú szemléleti változásokat alapozott meg a tudomány fejlődése, a technológia ugrásszerű változása, az információs robbanás, a diszciplínák határainak fellazulása - és még megannyi más -, amelynek nyomán még újradefiniálni is bajos mindazt, ami egyébként szűk szakterületünk sajátossága volna. Színház. Történet. írás. És ha a történetíró nem kíván utóvéd-harcot folytatni mégoly nemes célok érdekében sem, ha képes rugalmasan elszakadni mindattól, amiben felnőtt, amit tanult, amit feltétlennek érzett, és ha ekként semmiféle anakronizmushoz nem fűzi túlzott nosztalgia, akkor rá kell pillantania tárgyára, és fel kell tennie a kérdést: miről is volna szó?
