Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Szabó Attila: Intercsehov.com
88 SZABÓ ATTILA: INTERCSEHOV.COM öniróniával és nyugalommal játsszák végig az előadást, miközben a testvégig ellazult marad. Tárgyiasítják önmagukat, és úgy beszélnek magukról, mintha másokról beszélnének. A fiatal Jelena Andrejevna és az idősödő Ványa egyirányú szerelmi viszonya is különösen sokféle megvalósulást tesz lehetővé. Jelena ugyanis nem minden előadásban teljesen elutasító Vojnickijjal szemben, a „Hagyjon! (Elveszi a kezét) Menjen!" vagy „(figyelmesen néz rá) Ivan Petrovics, maga részeg!" jellegű megszólalások is rendkívül széles spektrumú megvalósulási módot tesznek lehetővé. Julianne Moore Jelenája az előadás központi, legjózanabb figurája, egyáltalán nem zárkózik el egyik alaktól sem, és úgy szavaival, mint gesztusaival gondoskodó öleléseket osztogat. Szász János rendezésében pedig a búcsújelenetben Jelena (Varjú Olga) épp Ványának ad hosszú, szenvedélyes csókot. Valószínűleg a szöveg ilyen mértékű flexibilitásának köszönhető nagy népszerűsége a különféle habitusú és különféle nemzetiségű rendezők körében, viszont épp emiatt ezek az előadások rendkívül erősen kötődnek létrehozásuk időpontjának és helyszínének éppen aktuális színházi kódjához és elvárásrendszeréhez. A továbbiakban az elmúlt öt év három különböző nyelvű és színházi kultúrájából származó előadását összevetve szeretnék reflektálni a beszélő testek téralkotásának néhány lehetőségére, főként a test és díszlet, a proxemika és a dikció eszközeire koncentrálva. A Színházi adattár a Ványa bácsi huszonöt magyarországi (ebből kilenc budapesti) színrevitelét regisztrálja. Sajnos nem tartoznak ide a magyar nyelvű határon túli előadások, így például a kolozsvári színház újabb, nagy visszhangot kiváltó előadását sem találjuk meg az adatbázisban (rendező: Andrei §erban), úgy ahogy a régebbiek közül Harag György 198l-es újvidéki rendezését sem. Játszási gyakoriság terén tehát kissé lemarad Cseresznyéskert és a Három nővér mögött, viszont a Sirállyal fej-fej mellett halad. Az előadások alapadatait megadó bemutatótári kartonokon túl, új és jelentős fejlesztésként most már kritikákat is olvashatunk, és a legtöbb bemutatóról fényképeket is megtekinthetünk. Az adatbázis internetes formátumban is elérhető szkennelt cikkeit végigfutva hamar kirajzolódnak a legnagyobb hatású színrevitelek, amelyek jelentőségét és történeti beágyazottságát erősítik a sűrű egymásra utalások. Már 1970-ben klaszszikusként tekintenek Gellért Endre 1952-es Nemzeti Színház-béli előadására Makláry Zoltán, Bessenyei Ferenc Lukács Margit, Major Tamás szereplésével. Ugyancsak nagy visszhangot váltott ki Horvai István Ványája a Vígszínházban, mely 1970-ben már egy másik korszak előadása (Várkonyi Zoltán, Ruttkai Éva, Venczel Vera, Latinovits Zoltán, Darvas Iván játékával). Majd újabb húsz év
