Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Gajdó Tamás: Források és file-ok
114 GAJDÓ TAMÁS: FORRÁSOK ÉS FILE-OK Nézzünk egy példát! Vegyük elő a 100 éves a Nemzeti Színház emlékkiállítása katalógusát. Ebben a 696. tétel Prielle Kornélia pruszlikja, világoszöld atlaszból. A 701. tétel: Jókainé Laborfalvi Róza pruszlikja, színes virágcsokros, sárga brokátból. A 702. pedig Bulyovszkyné Szilágyi Lilla pongyolája, melyet 1871-ben/l kaméliás hölgy című ifjabb Dumas-darabban Gauthier Margitként a haldoklási jelenetben viselt. A három ruhadarab egymás mellett volt a kiállításon, a katalógus a színésznők nevét emelte ki, mindhárom személyes tárgy, a legutolsó esetében azonban legalább olyan lényeges, hogy a Nemzeti Színház 1871-es előadásához is forrás; ezért a feldolgozáskor fel kell tüntetni, hogy Bulyovszkyné mikor és miben hordta. Meg kell tehát határoznunk, hogy mikor volt az előadás, kikjátszottak benne. De ugyanezt elmondhatjuk a szerepes színészportrékról is. Vagy: a Nemzeti Színház tagjairól készült csoportképeket bemutathatjuk olyaténképpen, hogy az adott évadban kikből állt a társulat. De ha a személyi adatbázis felől közelítünk, akkor kiderül, hogy Újházi Edéről milyen civil képeink vannak, s ezek között a csoportképeket is megtaláljuk. A színháztörténeti emlékek között számos olyan található, amelyet nem egyértelműen tudunk egyik vagy másik gyűjteménybe besorolni. A leggyakoribbak a levelezőlapok, melyek nem csak dedikációt tartalmaznak, hanem hosszabb beszámolót. Ezek természetesen a kézirattárba kerülnek, de ha valaki csak a fotótárban kutat, akkor sohasem akad kezébe ez a ritka felvétel. Az adatbázisok összekapcsolása révén azonban ez a nehézség is megoldódik. Ahogyan az is, ha a fotográfiát díszes, művészi értékű keretben őrizte meg a tulajdonosa. A művész relikviái közé kerül, de az adatbázis révén kiderül, hogy egyúttal színháztörténeti dokumentum, nem pusztán iparművészeti alkotás. Létezik egy egészalakos olajfestmény Bajor Giziről, Feiks Jenő készítette, és magántulajdonban van. Ezt Cenner Mihály Színészportrék katalógusa című munkájából ismerjük. Alatta rögtön szerepel egy újabb tétel: Feiks Jenő, olajfestmény, másolat, s a Színháztörténeti Múzeum tulajdona. Az azonban nem derül ki ebből, s lehet, hogy Cenner doktor tudta, de nem tartotta fontosnak megjegyezni, hogy ez a kép a Nemzeti Színház kellék-képe, s második világháború után Jean Cocteau Szent szörnyetegek című színművének előadásában szerepelt. (A feltevést megerősíti, hogy a kép hátoldalán József nádor látható, tehát, egy másik darabban is szerepelt.) A felfedezés ellenére elsősorban mégis úgy tekintünk az alkotásra, mint Feiks-másolatra, az azonban sok mindent elárul a korszak színházi kultúrájáról, hogy a darabban szereplő színésznő fiktív párizsi szalonját a szerepet játszó pesti színésznő szalonjának valódi képével (illetve annak hű másolatával) díszítették.
