Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

„És most tények, tények kellenek". Hont Ferenc: Napló, 1956. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Csiszár Mirella

Csiszár Mirella „És most tények, tények kellenek" Hont Ferenc: Napló, 1956 Hont Ferenc kéziratos hagyatéka dr. Hont Iván jóvoltából 2005 októberében került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kézirattárába. A más­fél iratfolyóméternyi dokumentum legizgalmasabb egysége Hont naplóiból áll. Hont Ferenc 1941. augusztus 21-én Radnóti Miklós biztatására kezdte el írni első naplófüzetét. A naplóírás életének napi gyakorlatává vált, a munka­szolgálat, a hadifogság idején is rendszeresen lejegyezte gondolatait. Utolsó naplóbejegyzésének dátuma 1979. március 9. Gyűjteményünkbe a harminckilenc füzetet kitevő teljes naplógyűjtemény nem került be, azonban Hont Iván áldozatos munkával legépelte édesapja jegyzeteit, így ami eredetiben nem, az ő átírásában olvasható és kutatható. (Tudomásunk szerint az 1940-es évek naplóit a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi.) Hont nem kezdte az új esztendő bejegyzéseit üres füzetben, így a közre­adott kék tintával írt napló (jelzete: 2006.137.1) 1956. január 3-tól 1957. december 26-ig követi élete eseményeit. Az 1956. évi bejegyzések szeptem­ber 19-én megszakadtak. Fontosnak tartottuk ezért, hogy közreadjuk a következő év kezdetén született lapokat, ahol Hont összefoglalta az előző hónapok eseményeit. A helyesírást és a központozást a mai kor követelményeihez igazítottuk. A tulajdonnevek írásmódját kifejezőnek tartottuk, ezt az eredeti lejegyzés­ben közöljük. A rövidítéseket szögletes zárójelben kiegészítve írtuk át, de nem oldottuk fel a kor politikai szóhasználatára oly jellemző közkeletű rövi­dítéseket, mert ezzel a szöveg sokat veszített volna hitelességéből. Az olvas­hatatlan szövegrészeket, szavakat szögletes zárójelben három ponttal jelöltük. 169

Next

/
Thumbnails
Contents